Szeresd a Te népedet, nemzetedet, jobban mint önmagadat, s rajta kívül más isteneid ne legyenek. Tiszteld otthonodat s a földet, melyen élsz, hogy maradékaid is hosszú életet élhessenek rajta! Wass Albert
A népzene tehát a természet tüneménye. Ez az alkotás ugyanazzal a szerves szabadsággal fejlődött, mint a természet egyéb élő szervezetei, a virágok, az állatok. Éppen ezért olyan gyönyörű, olyan tökéletes a népzene. Ezek a dallamok a művészi tökéletesség megtestesítői. Példái annak, miként lehet legkisebb formában, legszeré- nyebb eszközökkel valamilyen zenei gondolatot legtökéletesebben kifejezni. Bartók Béla (1881-1945) zeneszerző, zongoraművész, nép- zenekutató
„Révpartot ért a gálya, – világkörutat járt kormányosával. … Egy szózat elég a harczot megszüntetni: “Ne tépjétek egymás zászlóit! ne vágjatok egymáson sebeket! az Kossuth lelkének fáj..” s a küzdelem elmúlik … Ez a te bűvös szem- födeled eltakar minden belvi- szályt. …Vezess bennünket most, te halottaidban is óriás, e nemzeti nagyság felé.”
A hazafiak riszálják magukat, énekelnek, szavalnak, esküdöznek. De csak egyfajta igazi hazafiság van: ha valaki ott, ahol éppen van, teljes hűséggel és feltétlen erőkifejtéssel helytáll a munkájában. Ennek visszaható ereje van a hazára. Minden más csak vásári mutogatás és tányérozás.Márai Sándor
Ki hinné hogy a törökországi Antalya tartományban van egy magyar falú? Pedig van. Van ott egy ősi magyar falú: Macarköy ejtsd: madzsarköy, azaz magyar falú. A falut 450- 500 évvel ezelőtt őseink alapították. A magyar földről rabszolgának elhurcolt foglyok először Isztambul körnékén telepedtek le majd átköltöztek erre a vidékre és ezt népesítették be, áttértek a muszlim vallásra, törökökké váltak, családi hagyományaik szerint azonban meg-őrizték származástudatukat, de nem beszélnek magyarul.Macarköy ma- gyar temetőjét a helyiek közül sokan Macarka Mezarlának, azaz Magyar temetőnek, mások Eski Macar Mezar lának, Ősi magyar temetőnek hívják. Gebiz - Macarköy főterén egy szé-kelykapu áll és rajta a felirat:
Jézus tanítása annyira világos, hogy a gyermekek is eredeti értelmében értik. Csak azok az emberek nem értik meg, akik keresztényeknek akarnak látszani vagy annak hívatják magukat.
- \ A pápai Alma Mater 30 éves adászteveli száműzetésétől való hazaszabadulása 200. évfordulójára.
RAB ZSUZSA
(1926 – 1998)
"Tövisek közt sajlódó gyenge liliom."
A pápai Alma Mater 30 éves adászteveli száműzetésétől való hazaszabadulása 200. évfordulójára.
Mohács után a szó
felperzselt pusztába kiálltott,
szárnyalt fekete szélbe széjjel,
Uj hit félénk mécse világolt,
lobbant aztán belőle fény-jel,
hogy a török hold szablyavillanásán
túl sugarazzon, messze érjen,
gót szentegyházak csillogásán
hittel győzzön, ékes szegényen.
S hajlékába Istennek, s tudománynak,
tódultak mezétlábas fiai
a megtépett Hazának.
Kapanyélen cserzett gyerek-kezek
róttak mécsvilágnál deák igéket.
Falu, mező, rét távolba veszett,
de a tudásszomj égten égett,
kuporított filléreik gyültek,
láda sarkába rejtve,
mert ezt álmodta mindegyik:
eljuthat a tudós
külországi egyetemekre.
S egyik-egyik útnak eredt.
Segélte, aki tudta.
Egyik falu lovat adott,
a másik szekeret,
ez lisztet, az babot az útra.
Porzottak napnyugat fele
Patak, Debrecen, Pápa szekérkéi.
Segéld őket,
szegények Istene,
Heidelbergiáig, Utrechtig elérni!
Német utcák virágba öltözött
során kondult meg csizmás lábuk,
csinos, piros holland házak között
megsajdult bennük zsuptetős hazájuk.
Hímezgető holland kisasszonyok
néztek utánuk tükrös ablakokból.
Mentek, szívükben a konok
gonddal: bástyát rakni - a porból!
S poroszkáltak haza, haza ...
Éjente réti nyugovóra térve,
minthogyha fényt sugárzana
az útfélen a kifogott szekérke:
A kocsikas könyvvel teli,
- azt nem kell félteni zsiványtól! -
a pár kis ló
a rét füvét legelgeti...
Aztán indul tovább
a poros, tudós, kicsi tábor.
Csinos, piros házak közül
haza, a vályogos hazába.
Napnyugat fénylő kövei közül
Napkelet marasztó sarába.
Képzeletük előre jár:
Tán győzik, mégis, mégis:
tán sima út lesz egyszer az a sár,
tán felsugárzik az a fény is!
S a világosság őrzői, kiket
itt meg ott hazavárnak,
viszik a megéhezett könyveket
a felnevelő Dajka-Oskolának.
…
Világolni kezdenek földbenőtt
viskók.
De hánytorog a tenger:
Szűkhomlokú ítélőszék előtt
megáll az istenszavú ember.
Itél a fekete fenekedés:
halál az eretnekre!
Majd enyhít: gályarabság!
És a püspök Séllyei és
a balkezére béna Kocsi Csergő
lába alatt dörejlő
tenger, a spanyol gálya: a szabadság"
Büdös hal és dohos kenyér,
lánc, evezők, véres tenyér,
álmaimba is beleégtek.
Hallom, amint a csapkodó
hullámok között zúg az ének:
„Dárdádat nyújtsd ki kezeddel,"
serege det ne vesd el!
Parancsolj tenger habjának,
segélj a gálya rabjának!
Hallom,
s máiglan vallom:
Az én tenyerem csupa hólyag az evezőktől,
az én hátam sebed a korbácsütéstől,
az én torkom szikkad a szomjúságtól,
az én szívem ökrend a megalkuvástól,
az én rongyaim szállnak a tengeri szélben,
az én nyelvemen kötöződik göb,
hogy nem-igaz szót ne beszéljen!
Húzzad!
Húzzad!
Bírd, amíg hited veled:
„Azt bünteti, kit szeret ..."
Kocsi Csergő, Séllyei,
hullámhegyre fel!
Tenger dörgő mélyei
nem nyelhetnek el!
Visszatérnek nagysokára
evezőpadról – katedrára.
Évek zúgnak el, s a konok
gyűlölet tovább acsarog,
megintcsak összeszikrázik a két hit.
Ezt tépett magyarok,
azt pápás labanc urak védik,
s - övék a győzelem!
Erőt véve a hűségeseken,
tűzzel, vassal, kereszttel
egyetlen nap űzött el
királynői parancs
minden eretneket,
a hitükben sziklakeményeket.
A Scola és a templom kulcsát!
Ide a kulcsokat!
Jószág és gabonás zsák -
mindenük ottmaradt.
Elszörnyedt pápista parasztok,
akiket hitük ott marasztott,
szívük sajogva
kenyeret hajigáltak a menetbe,
amikor vánszorogtak szavuk-szegve.
És vonul a csapat, szélverte láng.
Kis harangjuk utánuk kondul.
Mögöttük véres testű kis deák -
egy martalóc ledobta a toronyból.
Kongó kövön szétzúzott
gyenge liliom,
véres sárba taposott
liliomszirom,
él te névtelen neved,
hiszem és tudom.
Uj tanyát vertek, nem csüggedve el,
Várta őket vályogfalú kicsiny falu:
Adásztevel.
Szűk lett a vályogtemplom:
legyen falusi katedrális!
Szűk lett az oskola.
Nekigyürkőztek, s rakták máris,
rakták falát,
a hitben megmaradtak.
Szakadt verejték, ing, izmok szakadtak,
s hajlékába Istennek, Tudománynak
tódultak újra fiai
a megtépett Hazának.
Tövisek közt sajlódó
gyenge liliom,
kisarjadsz még tövedről,
hiszem és tudom,
fekete szél verjen bár,
fehér liliom,
tövisek közt felfénylesz,
liliomszirom.
…
Száradottak a tövisek,
sarjadozott a tépett liliom.
S egy nap kibomlott.
A császári trónus felett
három évtized elsuhamlott.
S a fáradt kalapos király
rálegyintett végre: legyen!
Zsoltár zendült fel Adásztevelen:
„Örülök az én szívemben
e kívánatos hírt hallván,
hogy mi bemegyünk ezután
az Isten lakóhelyébe.
Kapuiban mi Urunknak
mi lábaink megállanak..."
És porzottak a szekerek - haza,
a mezővárosnyi, kicsiny hazába.
Május volt, Pünkösdnek hava,
harang ujjongott, rét virágzott,
Vonult Istennek sok bút látott,
szélvészektől hányatott nyája.
S „szent egyházunk szépen megépült!"
Nem: „ékes épületekkel",
nőtt fala a kicsiny sereggel
udvar mélyén,
toronytalan, harangtalan.
De a meszelt, fehér falak erősek,
s belül fényt árasztanak.
Megrakták újra
a hitben és hűségben megmaradtak.
Szakadt verejték, ing, izmok szakadtak.
Emeltek aztán új
hajlékot Istennek és Tudománynak,
s tódultak szomjú fiai az éledő Hazának.
…
Békéltebb évek beköszöntöttek,
fekete évek váltották őket.
Az Alma Mater minden diákja
ki mécs, ki gyertya,
ki égő fáklya -
ki csak maroknyi népnek sugárzik,
országnyi lángot lobbant a másik.
Aztán - bujdosnak csatákat látott,
letört zászlóju honvéd diákok,
Tövisek közt sajlódó
gyenge liliom,
kisarjadsz még tövedről,
hiszem és tudom.
S megépült a hetedik hajlék,
hetedik a négy 'évszázad alatt.
Kisdiák-apám tégái közt járt még,
bámulva a növekvő falakat.
Ebbe tért vissza nagysokára,
a szűkké vált hazába
Szibéria hóorkánjaiból
a hét év után szabadult fogoly.
Ó az a pillanat,
mikor megállt, először-újra
a boltívek alatt,
s az osztály előtt a katedrán ...
Könnyek fojtották meg a szót a torkán.
S megzendült benne
a hó alól visszahozott zsoltár
„A szent Sionról", az áhítottról,
„melynél gyönyörűségesb hely nincsen ..."
És kis nyájával osztozott
a hazamentett tudás-kincsen.
…
Hadak jöttek megint, hadak.
Sebesültek vérét és jajgatását
nézték-hallgatták a meszelt falak.
Szerteszórattak újra fiai,
mint megriadt nyáj, szétszaladtak.
Ki haza, ökröt hajtani,
kit magát hajtották nyugatnak.
Aztán: béke, romok, remény,
konok, kemény.
Visszatántorgott, aki megmaradt.
Nézték a változó időt -
nem tántorultak a meszelt falak.
Indulnak mindig a holnap felé
új meg új nemzedékek.
Az országot körül-kerítenék,
hogyha összeölelkeznének.
Az egész kis hazát körülölelnék,
mint ahogy a haza öleli őket.
Mögöttük a régmúlt s a nemrég,
viszik a fáklyát tovább a jövőnek.
Az élen mai, tiszta arcú kisdiák,
mögötte az én korom nemzedéke,
hátrább Petőfi mondja bordalát,
és Jókai mesélget.
Váli, Bocsot, Tarczy professzorok
tempósan mendegélnek,
s a menet végén századok sötét
mélyeiből a szél máig sodorja
a gályarabok énekét ...
Tövisek közt sajlódott
gyenge liliom,
kisarjadtál tövedről,
látom és tudom.
Fekete szél tépett bár,
liliomszirom,
máig fénylesz előttünk,
kik tiszteletedre eljöttünk,
ékes liliom!
Homokszentgyörgy phfogel@gmail.com
A család sokszor igen nehéz alkalmazkodást, lemondásokat követel az együttélés érdekében. De ennek a vállalásához hit kell, Istenhit. Isten és a család szentségében kell hinni, nem a társadalmi szerződésekben, konven-ciókban.Popper Péter
+36 82 487 002
+36 30 68 26 800
Ekkor - 1954-55 -ben -akartam "világgá menni"
Hazát több módon lehet elveszítni, de ő bennünket el nem veszt soha!
Bárd Oszkár 1893-1942 orvos, költő, drámairó
Vajon nem mindnyájan ezért a titokért élünk? Hogy földerítsük életünk nagy titkát, az Istent?
Én úgy tanultam, hogy a világ az olyan, hogy az ember Fradi-drukker. A rendes magyar ember az Fradi-drukker. Vagy még egy- szerűbb dolog ez: az ember fradista, ahogy a nap süt vagy a fű nő. Esterházy Péter (1950.- 2016. ) író
Ne fájjon a lelkem,
Ne fájjon a testem,
Legyen, ki felemel,
Amikor elestem.
Amit méznek érzek,
Epévé ne váljék,
Kövessen a béke
Mint jóságos árnyék.
S ha majd jő a halál,
Szóljon hozzám szépen,
S ne a hátán vigyen,
Hanem az ölében.
A gyermekévek benyomásait tartsd emlékedben, mert azok tiszteletre méltók. Egyenes úton járj, igaz légy, mert az a legkönnyebb és a legboldogítóbb szerep. Érzéseiddel ne légy pazar, de akinek odaadtad, ahhoz légy hű! S hogyha olykor keresztutakra vezet az élet, kérj tanácsot tenszívedtől, gondolj azokra, kik onnan felülről néznek le rád, atyád és anyád szellemére, s úgy cselekedjél, hogy ők boldognak lássanak téged. Jókai Mór (1825. 02. 18. - 1904. 05. 05.) magyar regényíró
Kétség sem fér hozzá, hogy a család és az otthon az, amely által az emberi társadalom legnagyobb erényei születnek, erősödnek és táplálkoznak.
AJÁNLOM AZ OLDALT
