INTELEM

II.

AZ OSZTRÁK HATÁRVONAL LEHETETLENSÉGE HORVÁTJÁRFALUTÓL SZENTGOTTHÁRDIG

Horvátjárfalu az utolsó magyar község a Duna mentén. Határában sírkőszerű oszlop áll: a magyar – osztrák - cseh határkő. Ide ugrik a Dunáról a határ. Három ország földje találkozik itt.

A magyar oldalon dűlőút széle, a cseh és az osztrák terület krumpliföld keskeny útjában találkozik. Mindenütt a földeket metszi a trianoni határvonal. Idelátszik a négyszögletes pozsonyi vár és a város déli része. A háttérben a KISKÁRPÁTOK előhegyei. Ott van DÉVÉNY is, a Duna kapuja. Az istenteremtette hegyektől a csenevész bokrokig, barázdákba csúszott le a határ.

– Miért jöttek át a Dunántúlról a csehek? Miért kellett nekik ez a szöglet? – kérdezzük, amint a hármasoszlopnál állunk.

– Stratégiai érdek kívánta így – halljuk a feleletet. – Most a csehek egyik lábukkal Csonkamagyarországon állnak. A kihasított földdarabot Pozsonnyal híd köti össze. Háború esetén zavartalanul jöhetnek át a hídon, és közvetlenül intézhetnek támadást Magyarország ellen.

A cseheknek azonban még ez sem elég. Telekürtölik Európát, hogy a mai határok veszélyeztetik a békét, veszélyeztetik Csehszlovákia fennmaradását. Határkiigazítást követelnek és a határral lejjebb akarnak jönni Magyaróvár, Tatabánya és Buda vonalába. Budát, mint Óbugyint kebeleznék be. Aztán továbbmennének Jászberény - Nyíregyháza felé. Megszállni kívánják tehát a Cserhát – Márta és Bükkvidéket is. Hihetetlennek tűnik mindez, de el kell hinnünk, ha a térképet és ezeket a lehetetlen határokat nézzük.
Már 1919-ben átjöttek volna a Dunán, ha nem találnak ellenállásra. Pozsonynál a tizenhármas honvédek és tizennégyes tüzérek, Komáromnál az akkori nemzetőrség, Párkánynál az esztergomi alakulat, Balassagyarmatnál pedig a lakosság hősies ellenállása tartotta vissza a cseheket.

KÖPCSÉNY felé sok beszögellést látunk, sok kanyarodást; sehol sincs természetes vonal. A legtöbb helyen toronyirányt vettek, sok helyen a dűlőutakat jelölték ki határnak.
HEGYESHALOMNÁL is szántóföldeken fut át a határ és minden feltűnőbb vonal nélkül metszi a budapest-bécsi vasutat.

MAGYARÓVÁRRÓL a Frigyes főhercegi uradalom és a Hanság határvonalait érintjük.

Lehetetlen egyedül járni itt a határt. Az ember okvetlenül eltévedne. ALBERTKÁZMÉRPUSZTA mellett befordulunk a kocsival egy dűlőútra, de csak úgy térhetünk a másik útra, hogy a lovak alá kerül a határkő. 
Ha kis iparvasúttal megyünk, a kis vagon egyik fele osztrák, másik fele magyar terület felett fut. A ló gyámoltalanságában, hol magyar, hol osztrák területen szalad a sínek mentén. 
Az albertkázméri vámsorompónál, a FÉLTORONYI országút mellett, kerítés a határ. A puszta templomába osztrák területről jön a pap misézni; a lakosok nem ismerik a nemzeti ünnepeket, - magyar szentbeszédet nem hallanak. 
A Frigyes-főhercegi uradalomban tovább ROHRERFÖLD felé tartunk. Itt akácos mentén vonul egy darabig a határ, de aztán személyesen kiugrik és búzatáblákon át, vagy azok mentén folytatódik. 
Rohrerföldtől nincs messze a HORVÁTH-CSÁRDA. A csárdának van egy szabadon álló sütőkemencéje, de az már osztrák területre esik. A kemence sarkán áll a határkő. Ha a csárda asszonya kenyeret süt, a lapátot magyar területen tartja, a kenyér pedig osztrák területen sül meg. 
- Határátlépési igazolványt ragasztunk a kenyérre és úgy tesszük a kemencébe. Igazolvány nélkül nem süthetünk mi kenyeret – mondja a csárdabeli asszony. 

A határ keresztülvág udvarokat is. Az egyik házat jobbra, a másikat balra veti. A szétválasztott házak gyermekei azonban zavartalanul játszanak egymással, százszor és ezerszer futnak át “Burgenlandból” Magyarországba. 
Mosonszentjános alatt a hansági csatorna mentén a Fertőnek tartanak a kőoszlopok. A Fertő csendes hallgatással terpeszkedik a láthatár felé. Nádtenger. Gém, szárcsa száll felette. Keskeny víziösvény vezet befelé. Sekély a víz. Egy darabig egyenesen visz az út, de puskalövésnyi távolság után már egymásután jönnek a kanyarodások. 
Minden fordulónál gémek szállnak fel nagy szárnycsapkodással. Egyszer-kétszer csörtetés hallatszik. Szarvas iramlik. A vízityúk folyton csipog. Néha bölömbika trombitál. Kisebb tisztás közepén kócsag áll. Itt-ott kígyó menekül. 
Egy óra hosszat tart az út a víziösvényen. Lassan szélesedik a víz. Még egy órát rudaz a csónakos, aztán a láthatárig ér a tó tükre. 
A széles vízen vissza kell fordulni. Hol, merre vonul a határ, nem tudni. Gyakran megtörténik, hogy csónakos kirándulók áttévednek a “határ”-on. Ha osztrák határőrrel találkoznak, csak pénzbüntetéssel menekülhetnek meg, bár maguk az őrök sem tudják pontosan a határ vonulását, amikor portyázáson vannak, mert a Fertő útvesztőit ismerni az ottani halászoknak is nagy feladat.
A Fertőről nagy kerülővel fordul a határ, körülzárja Sopront és a közeleső falvakat. Sopronnak legfőbb életereit vágták el.

Kétszáz községet kapcsoltak le a várostól. Ezek a községek mind itt szerezték be szükségleteiket, erre rendezkedtek be a soproni kereskedők és iparosok. Üzlet üzlet mellett áll az uccákon, de vásárlók nincsenek. Az elszakított 200 község népe nagy fáradsággal és drága költséggel BÉCSÚJHELYRE kénytelen menni. KISMARTONT ugyan megtették a vidék központjának, de nem tudja kielégíteni a lakosság igényeit. Pang a piac is. A híres soproni vásárok már csak árnyékai a régieknek. A lóvásár arra a sorsra jutott, hogy már meg sem tartják. A szarvasmarhavásár sem különb. Azelőtt 2-3000 állatot hajtottak fel, ma 100-150-et. Ipar, kereskedelem, mezőgazdaság, állattenyésztés együtt pusztul. 
Sopron mellett különösen BRENNBERGBEN látjuk a határ lehetetlenségeit. Brennberg szénbányájáról nevezetes. Egyik aknája, a BORBÁLA-AKNA, magyar területen van, a másik, az ILONA-AKNA, Ausztriába esik. A szenet mindenütt magyar területen bányásszák, de a szállítás osztrák területen történik. 
A munkások határátlépési igazolvánnyal közlekednek. Ezt a lehetetlen állapotot még súlyosabbá teszi az Ilona- akna és a körülötte lévő községek munkásságának helyzete. A bányászok élelmiszereiket azelőtt legkönnyebben és legolcsóbban magától a bányától vásárolták, egyéb szükségleteiket pedig Sopronban szerezték be. A határ miatt ma semmit sem vihetnek át, mert vámot kellene fizetniök. Így messzebb eső és nehezen megközelíthető osztrák községekbe kénytelenek járni. 

A brennbergi bánya vendégkönyvében száz esztendő írásait találjuk. 
Ezek között látjuk SZÉCHENYI ISTVÁN gróf aláírásait is. 
Sopron alatt NAGYCENK felé fordul a határ. 
Nagycenk temetőjében gróf Széchenyi István nyugszik, s ha nyugati szél fúj, a kriptába behallani a soproni vonat kattogását. 
A soproni vonat osztrák területen megy Kőszegre, és csak útlevéllel utazhatunk. 
A nyugatmagyarországi közlekedés rettenetes képet mutat. Minden országúton felírás figyelmeztet: Út lezárva. Burgenland elcsatolásával ZSIRÁN keresztül a Sopronba irányult kocsiforgalom Sárvártól kezdődőleg teljesen megszűnt. Ha a lakosok a rendes úton mehetnének, Sopronig 25 kilométer lenne a rendes távolság; a határ miatt azonban 50–60 kilométer kerülőt kell megtenniök.
GYÜLEVÍZ és LOCSMÁND között kis kőhíd áll. A kőfalon oszlop. Határkő. 
KŐSZEG felé ismét hurkot vet a határ; Kőszeg városát bénítja meg. A határkövek a hegyek gerincére kapaszkodnak. A magaslatokat az osztrákok szállták meg. 
A kőszegi vár, mint a többi magyar vár, hosszú időn keresztül védte nyugatot. A sok hősi küzdelemért és vérontásért hálátlansággal fizettek.

Bécs felé szakították el Kőszeg községeit, ROHONC, LÉKA és KIRSCHLAG várával együtt. 
Az osztrák határra jellemző, hogy leglehetetlenebb vonalban alkotja a végeket s szinte őrületesek a kanyarodások és a beszögellések a magyar területbe. Gyakran a keletről-nyugatra párhuzamosan húzódó országutak közé ékelődik az osztrák terület; szabálytalan keskenyebb, vagy szélesebb sávot alkot, úgyhogy az országutakon kívüleső községek lakói annak ellenére, hogy a távolság 3-5 kilométer, nem közlekedhetnek egymással. Feltűnő és kirívó a helyzet PORNÓAPÁTI és SZENTPÉTERFA, majd PINKAMINDSZENT és PINKAKERTES között. A szentpéterfaiak, ha Pornóapátiba akarnak menni, a közöttük lévő párkilométeres távolság helyett nagy kerülőt kénytelenek megtenni. Nyáron még elmehetnek kocsival a földek között, de télen csak óriási kerülővel közlekedhetnek. 
Az osztrákok sem elégszenek meg a mai határral és egészen a Balatonig akarnák bekebelezni a Dunántúl nyugati részét. A csehek szerint az lenne a legtermészetesebb, ha BÉCS-SALZBURG, a BALATON partja és SOPRON felé húzódó vonalban külön középnémet országrész “Mittelmark” létesülne. A szerbek már 1910-ben kiadtak egy térképet, amely egész Baranya és Bácska megszállását ábrázolja. A Dunántúlból alig maradna valami. 
ALSÓCSATÁRON a határ a házak közötti úton egy gazda ajtajának vág. 

Telkét, házát kétfelé osztja, egy lépést sem tehet anélkül, hogy osztrák területet ne érintsen. A határvonal azután továbbtart szorosan a házfal alján és ezzel a gazdasági udvart, konyhakertet és a baromfiak részére szolgáló kifutóterületet is kettészeli. 
FELSŐRÖNÖK és RÁBAFÜZES határa a templom alatt húzódik. A plébános pajtája előtt egy járgány van, amelyet ló hajt. Amikor a ló körüljárja a járgányt, a fele utat osztrák területen teszi meg. 
SZENTGOTTHÁRDNÁL újra megáll a magyar föld szívverése. Ha vonaton megyünk, a vasúti töltés alatt látjuk a határköveket. 
Az országút mellett két házat látunk, - közöttük 4-5 méter a távolság. Ezen a résen vág át a határ. A szomszédok csak határátlépési igazolvánnyal érintkezhetnek. 
Szentgotthárdtól a második hármashatárkőhöz vezet az út. ALSÓSZÖLÖNÖKÖN megyünk át, felhágunk a Jankabergre, a Martinjára. Elhagyott, szegény vidék bontakozik ki köröskörül. Vend házak állnak egymagukban a hegytetőkön. Szorgalmas, derék nép a vend és magyarérzelmű. 
Amikor a határmegállapítóbizottság Felsöszölnökön járt, az egész vend nép összegyűlt a hegyekből. Felsőszölönökért a szerbek fejtettek ki nagy agitációt. Hiába volt azonban minden erőlködésük, a községet Magyarországnak ítélték oda. A nép ujjongása határtalan volt, az antantautókat virággal hintette tele és Magyarországot éltette.

A vendek a Murán innen és a Muraközben foglalnak el nagyobb területet. A mai határral a legsúlyosabban a Murán inneniiek, a PREKMUREIEK, szenvednek. A határ és a Mura közé szorították őket. Azelőtt a nyári hónapokban Tolna, Vas és Somogy megyébe jártak munkába. A legtöbb munkást Muraszombat környéke adta. Most teljesen elzárták a nép kenyérkereseti útját. A szerbek rosszul bánnak velük s ez a bánásmód, a keresetnélküliség és a fokozódó nyomorúság megtizedeli a vendeket. Sokan a kivándorlásban keresnek menedéket. 
A szentgotthárdi hegyekben élő vendek a szűkölködésig szegények. Földjük kevés, nagyrészt terméketlen. Kútjuk nincs, a vizet ciszternákban gyűjtik össze. Kis földjüket valóságos konyhakertészeti művészettel munkálják meg. Ezt kiegészítik az állattartással. Az állati trágyát az erdőben összegyűjtött falevelekkel keverik. Semmit sem adnak el és mindent kihasználnak. A földjük hullámos, 3-4 ekefordulattal domború sávokat szántanak, hogy az esővíz és a fagy kárt ne tegyen a vetésben. Aratás után felszántják a földet, rögtön hajdinát vetnek el és így már ősszel új termésük van. Zsírszükségletük évente 6-10 kg. A rossz élelmezés meglátszik rajtuk, vérszegények és sápadtak. És mégis hosszúlétűek. Vallásos, erkölcsös a vend nép, békésen él. A válást nem ismerik a házaséletben. Nagy szegénységük mellett is sok a gyermek.

Alsószölnökről taligaút vezet tovább. A házak lassan elmaradnak, csak egy-egy emeli fel néha szalmahátát a hegyek tetején. A taligaút járőrúttá szűkül. Mélységes a csend. Az út átszalad néhány bürün, keskeny, de mély szakadék felett. Fenyvesbe érünk, és erdőzúgás kísér bennünket a vad csapáson. 
Szürke kövek szegődnek mellénk. A hegy mindig meredekebb. Kálvária. Előre széles sáv nyílik. Fenn kőoszlop látszik. A második hármas-határkő. Háromoldalú, nagy kőgúla, rajta három címer: a magyar, az osztrák, és a szerb. 
Három széles lénia tátja száját a sűrűségből felfelé. Az osztrák nyíláson a stájer hegyek látszanak, a szerb nyíláson át idenéz TÜRKEMAJOR. A magyar oldalon az Ampavölgy zöldel. 
Sokáig hallgatjuk a zúgást, az erdő örökszép, de itt mélységesen szomorú dalát. 
- Induljunk - mondja kísérőnk. - A harmadik határvonal következik, a szerb határ. Veszedelmes lesz!… Kezdjük mindjárt a Türkemajorral. 
Türkemajor egy vadászház. Piros teteje ide látszik a hármaskőhöz. Leereszkedünk a szerb lénián és szerencsésen elérjük a majort. A gazda a kerítésajtóban áll. 
- Valem bojdi Jézusz Krisztusz - köszön. - Tessék bejönni.

Leülünk a kerítés mellet. A gazda almabort hoz. 
- Mi újság a világban? – kérdezi. – Mi itt nem tudunk semmit! Mindig csak adót fizetek: egyszer az osztrákoknak, egyszer a szerbeknek, egyszer a magyaroknak. 
Hihetetlenül hangzik ez, de amikor meglátjuk a ház körül a határköveket, el kell hinnünk Trianon egy újabb szörnyűségét. 
A ház szerb területen áll, kertje és gyümölcsöse magyar részre esik, földje és erdeje pedig osztrák oldalra. Mi tehát szerb területen pihenünk. 
Ha nem gondolunk a haza sorsára: nevetünk ha a haza sorsát látjuk: sírunk. 
Hamar felkészülünk és nekivágunk a hegyeknek az S.H.S. kövek mentén.