//heidfogel-domjan.gportal.hu
//heidfogel-domjan.gportal.hu

Nyűgösek voltunk. Aki szeretett, / nem élt mellettünk könnyű életet./ Kövünkre is ilyen írás való: / Idege rossz volt, de a lelke jó. Áprily Lajos: Epigramma 


Tiszteld őseidet, mert rajtok keresztül nyertél életet és örököltél Istent és Hazát. Wass Albert


Mikor Istenre bízom a sorsom, érzem, hogy Isten nem ad föltétlen jogot ehhez. Hinnem kell benne, hogy a "madárka tolla se hull ki" az Ő akarata nélkül, de nincs jogom vaksi bizalommal mindent az Ő kezébe tenni le; Isten reám is bízta, hogy csináljam és igazítsam a sorsom. S csak ha vállalom ezt a feladatot, akkor segít. Márai Sándor (1900. 04. 11. - 1989. 02. 21.) magyar író     

        

Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

Ha őseink is elszaladtak volna, vala- hányszor nehéz idők jöttek, ma üres lenne ez az ország. Wass Albert

Heidfogel Pál ny.lelkész
Istvándi XIII. sz. Műemlék templom

 

Renoválva az Úr 2012 - 2015. évében


Szeresd a Te népedet, nemzetedet, job- ban mint önmagadat, s rajta kívül más isteneid ne legyenek. Tiszteld otthonodat s a földet, melyen élsz, hogy maradékaid is hosszú életet élhessenek rajta! Wass Albert


Icike-picike az istvándi utca

Előadó Bartókné Pásztory Ditta

A népzene tehát a természet tüne- ménye. Ez az alkotás ugyanazzal a szerves szabadsággal fejlődött, mint a természet egyéb élő szerve-zetei, a virágok, az állatok. Éppen ezért olyan gyönyörű, olyan töké- letes a népzene. Ezek a dallamok a művészi tökéletesség megteste- sítői. Példái annak, miként lehet legkisebb formában, legszeré- nyebb eszközökkel valamilyen ze- nei gondolatot legtökéletesebben kifejezni. Bartók Béla (1881-1945) zeneszerző, zongoraművész, nép- zenekutató

ingyenes webstatisztika

 

Dunántúli Református Lap

 

Kárpát medence népei

  

  • Három életforma van: a jézusi, a fausti, az ulyssesi. A többi adóalany.

    Ulysses,= Odüsszeusz latin neve

  •  

  Dunának, Oltnak egy a hangja,
  Morajos, halk, halotti hang.
  Árpád hazájában jaj annak,
  Aki nem úr és nem bitang.

  Mikor fogunk már összefogni?
  Mikor mondunk már egy nagyot,
  Mi, elnyomottak, összetörtek,
  Magyarok és nem-magyarok?

  Ady Endre Jakobinus dala

ingyenes webstatisztika

 

Magyarország
"...Itt élned, halnod kell."

 

KOSSUTH LAJOS

 
 
 

Révpartot ért a gálya, – világkörutat járt kormányosával. … Egy szózat elég a harczot megszüntetni: “Ne tépjétek egymás zászlóit! ne vágjatok egymáson sebeket! az Kossuth lelkének fáj..” s a küzdelem elmúlik … Ez a te bűvös szem- födeled eltakar minden belvi- szályt. …Vezess bennünket most, te halottaidban is óriás, e nemzeti nagyság felé.” Jókai Mór Kossuth Lajos temetésén

Kossuth temetése
és a Wekerle kormány

ingyenes webstatisztika

 

Trianon 1920. június 4.
Nem, Nem, Soha

 

AUSZTRIA

 

Rainer Maria Rilke

A NAP LENYUGSZIK

A nap lenyugszik lágyan.
Bolyongok éberen.
A virrasztó magányban
kis csillag jár velem.

Szeme pillásan ég fenn,
ragyogva néz felém,
oly árva ott az égen,
akár a földön én.

Fodor András fordítása                               

Alsó-Ausztria


Zászló és Címer

 

ALSÓ-AUSZTRIÁTÓL
Niederösterreich

 

DUNÁNTÚLIG
Transdanubien

 

WASS ALBERT

Uram!

Rendeld már, hogy hazamehessünk!
Mindegy, hogyan és mindegy milyen áron!
Nem akarunk örökké bujdokolni
ezen a zord, otthontalan világon!
Ha kell, gyalog is, éhesen, vacogva,
tépett lélekkel és halálra váltan:
csak otthon legyünk egyszer a hazánkban!

MAGYARORSZÁG, HALLD SZAVUNK...

EGY SZABAD ORSZÁGÉRT

magyarforradalom1956


MÁRAI SÁNDOR

Senki nem olyan konok és veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az Eszmét védi, hanem meztelen életét és a zsákmányt. 

 


Magyar-Erdély-Román-
Székely-Kapcsolatok

 

CSÁNGÓ

 

CSEH

 

Horvátországi Magyar Református
Egyház történetéből

 
SZERBIA-MONTENEGRO
 

SZLOVÁKIA

 

SZLOVÉNIA

 

Törökország
Magyar-Török kapcsolatok

 

Biz Kardisem
Testvérek vagyunk.

"Biz Kardesim azaz Testvérek vagyunk"!

Ki hinné hogy a  törökországi Antalya tartományban van egy magyar falú? Pedig van. Van ott egy ősi magyar falú: Macarköy ejtsd: madzsarköy, azaz magyar falú. A falut 450- 500 évvel ezelőtt őseink alapították. A magyar földről rabszolgának elhurcolt foglyok először Isztambul körnékén telepedtek le majd átköltöztek erre a vidékre és ezt népesítették be, áttértek a muszlim vallásra, törökökké váltak, családi hagyományaik szerint azonban meg-őrizték származástudatukat, de nem beszélnek magyarul. Macarköy ma- gyar temetőjét a helyiek közül sokan Macarka Mezarlának, azaz Magyar temetőnek, mások Eski Macar Mezar lának, Ősi magyar temetőnek hívják. Gebiz - Macarköy főterén egy szé-kelykapu áll és rajta a felirat: 

Biz Kardesim azaz Testvérek vagyunk.!

 

 
- Szilágyi Imre A szlovénok
története III. A szlovénok az
első Jugoszláviában és a 2.
világhágborúban IV Szlovén
(Szocialista) Köztársaság
1946

Szilágyi Imre A szlovénok története

III. A szlovénok az első Jugoszláviában és a második világháborúban

            Remény és kétség között 1918 őszén

            A szlovén pártok viszonya a központi kormányhoz 1918-tól 1929-ig

            A királyi diktatúra ideje (1929–1941)

            A szlovénok a világháborúban

            A háború vége és a határok kialakulása

IV. A Szlovén (Szocialista) Köztársaság (1946–1990)

            A politikai berendezkedés az 1960-as évek közepéig

            Szlovénia viszonya a többi köztársasághoz és a föderációhoz

            Szlovénia az 1980-as években

 

III. A szlovénok az első Jugoszláviában és a második világháborúban

      Remény és kétség között 1918 őszén

1918. augusztus 16-án Ljubljanában megalakult Szlovénia és Isztria Nemzeti Tanácsa, azzal a céllal, hogy létrehozza a saját szlovén államiságot, amelynek jövőjét a létrehozandó délszláv államszövetség részeként képzeltek el. A tanács elnöke A. Koroąec lett, az ötventagú tanácsban minden tartomány és párt képviselve volt, a szociáldemokraták számára, akik az alakuló ülésen megfigyelőként vettek részt fenntartottak 3 helyet. A tanács foglalkozott a határok kérdésével, az Egyesült Szlovénia problémájával is. A szlovén politikusok és értelmiségiek ekkor sem voltak egységesek a jövőbeni államalakulatot illetően. 1918 szeptemberében a Slovenec és a Slovenski narod című lapokban megjelent cikkek a német és magyar vélemények ellenében védelmezték a szlovénok, horvátok, szerbek egyetlen és egységes nemzetének a monarchia keretében létrehozandó jugoszláv állam gondolatát. 1918. szeptember 14-én azonban a ©uąterčič féle Resnica (Igazság) című lapban, a  Tri struje (Három áramlat) című cikkben a következő eszmefuttatás jelent meg: "Vajon az új államban valóban eltűnik-e a szlovénok, horvátok és szerbek közötti összes különbség? Nem hisszük. A szerb erős és öntudatos nemzet, amelynek ma sem – amikor mindenki Jugoszlávia után kiált, mint a bolond – jut még csak álmában sem eszébe, hogy azt mondja, hogy megtagadja régi szerb nevét, szerb irodalmát, szerb államát. Egész természete, történelmi múltja, jelenlegi politikai neveltetése miatt a szerb nem lehet és nem is lesz soha jugoszláv, csak szerb, nagyszerb. Jugoszláv csak akkor lesz, ha úr lesz. Ha úr lesz a horvátok és a szlovénok felett. Ha pedig a szerbek lesznek az urak, akkor a mi iskoláinkban a szerb nyelvet fogják tanítani, az országba pedig szerb hivatalnokok és kereskedők jönnek, tehát a szlovénok számára a jelen és a jövő között csak az lesz a különbség, hogy most a német az úr, akkor pedig a szerb lesz."

A. Koroąec azonban először 1918. október 1-jén a bécsi parlamentben, majd október 11-én a császár előtt is kiállt az önálló délszláv állam mellett. Október 6-án Zágrábban, nem kis részben éppen a szlovén politikusok erőfeszítésének köszönhetően, létrehozták a Zágrábi Nemzeti Tanácsot, amelynek elnöke Koroąec lett. “A Nemzeti Tanács programja a következő: valamennyi szlovén, horvát és szerb egyesítése a szlovénok, horvátok és szerbek demokratikus elvek alapján berendezett nemzeti, szabad és független államában.” Megállapodtak abban, hogy a tanácsban minden 100. 000 lakost egy küldött képvisel, s a szlovénok így 15 küldöttel képviseltették magukat. 1918. október 16-án a császár manifesztumot adott ki a monarchia népeinek önrendelkezéséről és az állam konföderációvá történő átalakításáról.  A Nemzeti Tanács 1918. október 19-én adott válaszában elutasította a császári manifesztumot. “Követeljük a szlovénok, horvátok és szerbek teljes etnikai területének önálló, független államba történő egyesítését – tekintet nélkül jelenlegi lakóhelyük tartományi és államközi határára – amely állam a politikai, gazdasági demokrácia elveire épül (…)”.  1918. október 29-én megalakult a Szlovén–Horvát–Szerb Állam. Október 31-én a Zágrábi Nemzeti Tanács kinevezte a szlovén nemzeti kormányt. Ebbe beléptek a szociáldemokraták is, és ez a külügyek irányításától eltekintve – amely a Zágrábi Nemzeti Tanács hatáskörében maradt – ellátta az összes állami funkciót. A szlovén történészek nagy része szerint ez olyan demokratikus, köztársasági államformájú, konföderatív jellegű állam volt, amelyben a szlovén nemzeti kormány nagyfokú önállósággal intézte a szlovén területek ügyeit, s ezért megfelelt a szlovénok akkori törekvéseinek.

A szlovén kormánynak azonnal szembe kellett néznie azzal, hogy Maribor német önkormányzati tanácsa döntése szerint a város az újonnan megalakult Ausztriához kívánt csatlakozni, Trieszt pedig szabad várossá nyilvánította magát és arra kérte az antantot, hogy foglalja el a várost és biztosítsa a békét. Az osztrákokkal a szlovén csapatok fel tudták venni a harcot, az olaszok azonban elfoglalták Triesztet, és az 1915-ben megkötött Londoni Egyezményben foglaltakat kihasználva erőteljesen nyomultak a szlovén lakta területek belseje felé. A külpolitikai helyzet már 1918 novemberében kényszerűen vetette fel a katonailag erős Szerbiához fűződő viszony kérdését, és azt, hogy milyen legyen az új, a szerbekkel közös állam. A liberálisok a centralista állam hívei voltak, szerintük a legfontosabb, hogy az Égei-tengertől a nyugati szlovén területekig egységes állam jöjjön létre. Úgy vélték, hogy a társadalmi viszonyok nem teszik lehetővé a köztársasági államformát, s hogy a következetesen demokratikus monarchiát jobban igazgatják, mint a köztársaságot. A Szlovén Néppárt a köztársasági államforma, és az ezen belüli szlovén autonómia híve volt. Az adott körülmények között a szlovénok kénytelenek voltak elfogadni a szerbek követelését, akik a Szerb Királyság és a Szlovén–Horvát–Szerb Állam egyesüléséből létrejövő új államot (szerb vezetésű) monarchikus és egységes államként képzelték el. Így jött létre 1918. december 1-jén a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság. E királyságot a kortársak közül többen már ekkor Jugoszláviának nevezték. A háborút lezáró béketárgyalások után a szlovénok egy része Olaszország, Ausztria, illetve Magyarország polgáraként az új délszláv állam határain kívül maradt, igaz az egykor Magyarországhoz tartozó, úgynevezett Vendvidék az új délszláv államhoz került. Az Egyesült Szlovénia létrehozása tehát ekkor sem sikerült. A határon túli szlovénok erős asszimilációs törekvéseknek voltak kitéve, amit az Olaszországban élők esetében tovább fokozott az a tény, hogy ott hamarosan a fasiszták kerültek hatalomra

A szlovén pártok viszonya a központi kormányhoz 1918-tól 1929-ig

Amikor megalakult a belgrádi központi kormány, Ljubljanában még működött a nemzeti kormány, és a Nemzeti Tanács. Az első reguláris szerb csapatok 1918. december 22-én érkeztek meg Ljubljanába. A király 1919. január 7-iki rendeletével Szlovéniában is megszűnt a nemzeti kormány, a helyére kinevezett tartományi kormánytól számos reszortot megvontak. A tartományi kormánynak nem volt politikai jelentősége, teljesen a belgrádi központi kormánynak rendelték alá, s ilyenformán a szlovén államiság valamennyi, 1918 őszén kivívott eleme elveszett. Az a tény, hogy Jugoszláviában a szerb dínár lett az egységes pénz, méghozzá úgy, hogy négy osztrák korona ért egy dínárt, óriási veszteséget okozott a szlovén gazdaságnak. A két világháború közötti időszak két alapvető fogalma a (nemzeti) unitarizmus és a(z állami)  centralizmus. Az unitarizmus azt jelentette, hogy a hivatalos álláspont szerint a szerbek, horvátok és szlovénok nem nemzetek, hanem csupán az – egyébként nem létező – egységes jugoszláv nemzet “törzsei”.  A hivatalos politika számos eszközzel próbálta eltüntetni a már létező nemzeti identitásokat és kialakítani az egységes jugoszláv nemzettudatot. Ezt a kezdettől fogva létező törekvést, akárcsak az állami centralizmust az 1921. június 28-án elfogadott vidovdani (Vid–napi) alkotmány öntötte formába. Ilyen körülmények között került sor az 1920-as parlamenti választásokra.

A választási küzdelemben a régebbi szlovén pártok addigi hagyományaiknak megfelelően léptek fel. A liberálisokat tömörítő Jugoszláv Demokrata Párt a centralista állam mellett, a föderatív államforma ellen szállt síkra. Azt javasolta, hogy a tartományokban, a megyékben és a járásokban legyen "széles alapokon nyugvó népi önkormányzat, amely azonban nem akadályozhatja a nemzeti és az állami egység győzedelmes elvét", vagyis az önkormányzat lehetőségei a helyi gazdasági ügyekre korlátozódtak volna. Kétkamarás parlamentet javasolt, amelyben az egyik kamara a gazdasági ügyekkel foglalkozott volna.  A Szlovén Néppárt Szlovénia számára autonómiát, törvényhozói joggal bíró tartományi parlamentet követelt. Ezenkívül a parasztok számára földreformot, a munkásoknak az őket megillető jogokat, az iparosoknak pedig  a gazdasági szervezetbe tömörülés lehetőségét. Az értelmiségieket arra szólították fel, hogy  segítsenek megdönteni a szlovén nevet eltörölni kívánó (unitarizáló) rezsimet.  A Jugoszláv Szociáldemokrata Párt szerint a jugoszláv kérdés megoldása nem "az annexióban rejlik, hanem a törzsek önkéntes megegyezésén és teljes egyenjogúságán alapuló szabad társulásán. Népköztársaságot kívántak, jelentős autonómiát, a vállalatok munkásellenőrzését, ami a szocializmusba való átmenetet eredményezné.

Az újonnan alakult pártok közül a Jugoszláv Kommunista Párt munkás–paraszt köztársaságot – a vállalatok munkásellenőrzését és munkás tulajdonba adását, kártérítés nélküli agrárreformot – és a legteljesebb formájú föderatív államformát követelte, amelyben a tartományok gazdasági egységként szerepeltek volna. A Nemzeti Szocialista Párt az általa elutasított moszkvai, berlini és bécsi mintától eltérő, a jugoszláv viszonyokra alkalmazott szocializmust ígért. Programja egyesek szerint inkább a liberálisokéhoz, mások szerint inkább a későbbi nemzeti szocialistákéhoz állt közel. A Független Parasztpárt a falusi kapitalizmus fejlődéséért, s egy meglehetősen homályosan kifejtett agrárreformért szállt síkra, mondván a föld legyen azé, aki a legjobban tud vele gazdálkodni, ami végül is inkább a nagyobb birtokosok érdekeit vette figyelembe. A párt a liberálisokéhoz közelálló monarchista nézeteket vallott.

Az 1920. november 28-án megtartott összjugoszláv választásokon a szlovénok számára fenntartott 40 parlamenti helyből a Szlovén Néppárt 14, a Független Parasztpárt 9, a Jugoszláv Szociáldemokrata Párt 7, a Kommunista Párt 5, a Jugoszláv Demokrata Párt 3, a Nemzeti Szocialista Párt 2 helyet szerzett. Közülük csak a 9 parasztpárti és a 3 demokrata szavazott a Vid-napi alkotmányra, a többiek vagy ellene szavaztak, vagy tiltakozásul távol maradtak. Ez azt jelenti, hogy a szlovén lakosságnak csak mintegy 30 %-a támogatott olyan pártokat, amelyek elfogadták a centralista állam gondolatát. Ugyancsak a centralista állammal való elégedetlenséget fejezte ki az 1921-ben megjelent Autonomista kiáltvány, amit szociáldemokrata irányultságú értelmiségiek adtak ki, valamint az a tény, hogy az 1921-ben megtartott helyhatósági választásokon az autonómia mellett kiálló Szlovén Néppárt szerezte meg a szavazatok 61%-át.

1922-ben a Vid-napi alkotmány értelmében Jugoszláviát 33 körzetre osztották, a szlovénok által lakott országrész a maribori és a ljubljanai területre bomlott, amelyek közvetlenül Belgrádnak voltak alárendelve. A központi kormányhoz fűződő viszony, és a szlovén autonómia biztosításának létrehozásának igénye a későbbiekben is a politikai élet központi kérdése maradt. Miközben a jugoszláv/szlovén kommunisták 1926-ban eljutottak a nemzeti önrendelkezés elszakadást is magába foglaló eszméjéig, a szlovén liberálisok 1926 októberében arra mutattak rá, hogy a Néppárt bekerülhetne a kormányba, ha felhagyna autonomista elképzelésével.  Miután 1927 február elsején a Néppárt egyszer már egy rövid életű kormányt alakított a szerb radikálisokkal, 1927. július 10-én Bledben megállapodtak a szerb radikális Veljko Vukičević-tyel: a Néppárt a kormányba kerülés érdekében lemondott autonomista elveiről.

A királyi diktatúra ideje (1929–1941)

1929 januárjában a király a belgrádi parlamentben történt lövöldözés után kialakult feszült helyzetben a diktatúra bevezetésében látta az ország megmentésének egyetlen lehetőségét. 1929. október 3-án az ország új neve Jugoszláv Királyság lett, amelyet kilenc bánságra osztottak, a szlovén lakta területeket a Dráva-menti Bánság fogta egybe. Bár Koroąec a diktatúra kormányába is bekerült, a Néppárt keresztényszocialista szárnya egyre elégedetlenebb volt párt vezetésével, majd 1932-ben kivált és önálló politikai erőként folytatta tevékenységét. 1930 szeptemberében Koroąec tisztázatlan okokból kilépett a kormányból, majd amikor 1931. szeptember 26-án a központi kormány kiadta választási felhívását, és azt kívánta, hogy a választás legyen az öntudatos jugoszlávság melletti kiállás, Koroąec a radikálisok egy részével, Davidović-tyal, a mohamedánokkal, ellenzéki koalíciót hozott létre. A szlovén liberálisok és a parasztok (elsősorban a feloszlatott Szlovén Parasztpárt) képviselői viszont szeptember elejétől részt vettek a kormány munkájában, majd a Jugoszláv Radikális Parasztdemokrácia nevű párt létrehozásában. 1932 szeptemberében megalakult a jugoszláv irányultságú Szlovén Parasztszövetség. Sem ez, sem a ljubljanai illetve maribori székhelyű másik két parasztszövetség nem vállalta fel a radikális agrárreform programját. A Parasztszövetség azonban nem volt képes a parasztokat elhódítani a Szlovén Néppárttól.

A Néppárt vallási megújulást hirdetve folytatta harcát a politikai hatalomért. 1932. december 31-én megjelent a Néppárt Szlovén deklarációja, amit Koroąec féle pontoknak is neveznek. Ebben követelték a négy országban élő szlovénok egyesítését, s ennek érdekében a Jugoszláviában élő szlovénok számára több jogot, pénzügyi önállóságot, politikai és kulturális szabadságot, valamint új megállapodást a szlovénok, horvátok és szerbek között, amelynek értelmében Szlovénia a demokratikus alapon létrejövő három egyenjogú állami egység egyike lenne. A király e nyilatkozat miatt internálta Koroąecet.

Különös, hogy az elnemzetietlenítő diktatúra legkeményebb korszakában, 1932-ben, Oton ®upančič (1878–1949), az egyik legjelentősebb szlovén költő – az Amerikában élő, angolul alkotó szlovén származású és tudatú Louis Adamic (Adamič, 1898–1951) példájából kiindulva úgy vélekedett, hogy a szlovénok identitását nem érné semmiféle kár, ha lemondanának a szlovén nyelvről, hiszen az nem az egyetlen hordozója a nemzeti identitásnak.  Ezt az álláspontot a jelentősebb szlovén pártok határozottan elutasították, 1933-ban pedig nemzeti elkötelezettségű liberális és demokratikus baloldali értelmiségiek létrehozták a Sodobnost (Jelenkor) című folyóiratot, amely a leghatározottabban szembeszállt a jugoszláv unitarizmussal. Az 1930-as években sok mozgalom jött létre – közöttük számos középiskolai és egyetemi szervezet – amelyek lapjaikban is terjesztették elképzeléseiket a szlovén társadalmi és nemzeti probléma megoldására. Ezek közül az 1932-ben alapított Slovenija című lap körül tömörülők úgy vélték, hogy a jugoszláv tudat csak a szlovén öntudatra épülhet, míg pl. a Pohod (Menetelés) és a Borba (Harc) című lapot támogatók számára a szlovénság és a jugoszlávság egy és ugyanaz a dolog volt, s e két mozgalomtól nem volt idegen a nemzeti szocializmus eszmerendszere sem.

A Néppárt 1935 júniusáig maradt ellenzékben, akkor ugyanis részt vett Stojadinović kormányalakításában és Koroąec ismét belügyminiszter lett. A Néppártnak is része volt a Jugoszláv Radikális Egységpárt megalakításában és Koroąec tagja lett az elnökségnek.  Az egyre zavarosabbá, egyre szélsőségesebbé váló politikai törekvések közepette az 1937. április 18-án megalakult Szlovén Kommunista Párt, Jugoszlávia föderatív átalakítását követelte, amelyben Szlovéniának demokratikusan megválasztott parlamentje lenne, támogatnák a határon túli szlovén kisebbségeket, és nem mondanának le az Egyesült Szlovénia programjáról. A Néppárt politikusainak egy része már jó ideje követelte az 1932-es pontokhoz való visszatérést, s 1937. augusztus 25-én ahhoz hasonló követelést jelentettek meg a Parasztszövetség Domoljub (Hazaszeretet) című lapjában, és megbélyegezték az unitarizmus híveit. A keresztényszocialisták pedig 1938-ban a szlovénok függetlenség és gazdasági önállóság iránti igényét hangsúlyozták.

Az 1938. december 11-én megtartott választáson a Jugoszláv Radikális Egységpárt győzött,  Koroąec pedig kilépett a kormányból. Stojadinović új kormányában azonban tárcát kapott két szlovén néppárti politikus. 1938 decemberében a Slovenija című lap körüli mozgalomból megalakult a Szlovén Egylet. A lap kiállt Szlovénia egyenjogúsága, s a nemzeti önrendelkezés mellett, az 1939 augusztusában létrejött horvát autonómiáról úgy vélekedett, hogy amíg Szlovénia nem kapja meg ugyanezt a státust, addig a horvát szabadság is bizonytalan. Ehhez hasonló elveket vallott a keresztényszocialisták 1939-ben Bogo Grafenauer által kidolgozott programja is, s 1939 szeptemberében már Koroąec és a Néppárt is a horvátokéhoz hasonló autonómiát követelt. Az 1939-ben megalakult, kommunista befolyás alatt álló, Szlovénia Dolgozó Népének Szövetsége – a népfront – 1939 novemberében megjelent programjában a szlovén nemzet teljes politikai, gazdasági és kulturális önállósulását, és szabadon választott szlovén parlamentet igényelt. A keresztényszocialisták ugyancsak 1939 novemberében megjelent programját azért érdemes külön is kiemelni, mert ez volt a két világháború közötti Jugoszláviában megjelent egyetlen olyan szlovén nemzeti program, amely a jugoszláv kereteket még csak nem is említi. 

A szlovénok az eddig leírtak ellenére sem voltak teljesen elégedetlenek az első Jugoszláviával. Először is úgy vélték, hogy az új állam megvédte őket a germanizálódástól. Ez az állam az említett kifogások ellenére is lehetővé tette a szlovén kultúra fejlődését. Ekkor alakult ki a szlovén iskolarendszer, beleértve a régóta követelt szlovén egyetemet is, s a nemzeti kultúra számos más intézményét is ekkor hozták létre.  A többiekénél már az indulásnál is fejlettebb szlovén gazdaság igen jól kihasználta a hatalmas új piac adta lehetőségeket. Egyesek pedig abban reménykedtek, hogy eljön majd az az idő, amikor az erős délszláv állam megszerzi az olaszok által elfoglalt szlovénok által lakott területeket.

A szlovénok a világháborúban

A mai Szlovénia területét 1941-ben Németország Olaszország és Magyarország felosztotta egymás között. A szlovénok először az 1941. április 6-án létrehozott Nemzeti Tanács vezetésével kísérelték meg az ellenállást, míg a belgrádi kormány és adminisztráció szlovén tagjai külföldre menekültek. Ezek a politikusok már 1941. április 20-án deklarációt adtak ki, amelyben kiálltak a szlovén nép egysége, emberi és nemzeti jogai mellett, s követelték az Egyesült Szlovénia létrehozását Jugoszlávia keretein belül. Az Egyesült Szlovéniával kapcsolatban a háború idején számos ehhez hasonló nyilatkozatot adtak ki, amelyek csak a szuverenitás és a föderatív jelleg megfogalmazásaiban tértek el egymástól. 1941. április 26-án Ljubljanában megalakult az Imperialistaellenes Front, amelyet június 22-én Felszabadítási Frontnak (Népfront) kereszteltek át, s amelybe bekapcsolódtak a kommunisták, a keresztényszocialisták, a Sokol mozgalom tagjai és a baloldali értelmiségiek, és néhány más szervezet. A Front tagjai a föderatív elrendezésű Jugoszlávián belül élő szlovén nemzet önrendelkezésért és nemzet szuverenitásáért indultak harcba. Amíg a Front partizánegységeket szervezett, az elfoglalt területek lakossága kényszerből, és más okokból bizonyos mértékig együttműködött a megszálló hatóságokkal. Ezek egy részéből a németek szlovén segédhadsereget hoztak létre, amelynek tagjait honvédeknek (domobranoknak) nevezték. A partizánok és a domobranok között 1941 és 1945 között polgárháború folyt.

 Ki kell emelni még két nyilatkozatot. Az első, az 1943. március elsején aláírt ún. Dolomiti Nyilatkozat. Ebben a Kommunista Párt elérte, hogy a többiek elfogadják vezető szerepét, hogy a Frontban résztvevők a Fronton kívül nem szerveznek önálló politikai pártot és szervezetet, és hogy a Front vezetői a Frontot szervezeti és politikai tekintetben egységes egészként vezetik. E nyilatkozatnak sorsdöntő szerepe volt a háború utáni eseményekben, hiszen biztosította a kommunisták akaratának végrehajtását. A második az a nyilatkozat, amit a Front küldöttei 1943. október 1-én fogadtak el, s amelyben egyebek között kimondták, "hogy a Felszabadítási Front Végrehajtó Bizottsága a szuverén szlovén nemzet nevében lép be az AVNOJ-ba (Jugoszlávia Nemzeti Felszabadításának Antifasiszta Tanácsa). Ez a mondat a nemzeti szuverenitásról folytatott későbbi viták során kapott időnként hangsúlyt. Az első ilyen alkalom 1945 novemberében volt, amikor hozzákezdtek a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság alkotmányának kidolgozásához. Ekkor ugyanis Edvard Kardelj (1910–1979) a szlovénok nevében azt követelte, hogy az alkotmányba foglalják bele a nemzetek elszakadást is magába foglaló önrendelkezési jogát.

A háború vége és a határok Kialakulása

1945. május 10-én megalakult a szlovén nemzeti kormány. A háború végén elmenekült domobranokat 1945 májusában az angol hatóságok kiszolgáltatták Titóéknak, és ezeket, valamint a hazai földön elfogottakat – 12–16 ezer emberről lehet szó – a jugoszláv hatóságok kivégezték.  A jugoszláv/szlovén–magyar határt az 1947. február 10-én aláírt békeszerződés, az osztrák határt az 1955. május 15-én aláírt osztrák államszerződés hagyta jóvá, mindkét esetben, a háború előtti helyzetnek megfelelően. A jugoszláv–olasz határ ügyében a nagyhatalmak csak nehezen egyeztek meg, s a probléma végső lezárását csak az  1975. november 10-én aláírt Osimói Egyezmény jelentette. Ebben meghatározták az olasz–jugoszláv határt, illetve a két ország közötti gazdasági együttműködési kereteit.  Mindezek a szerződések azt jelentették, hogy Szlovénia kénytelen volt lemondani 1848 óta állandóan napirenden szereplő célkitűzéséről, az Egyesült Szlovénia létrehozásáról.

IV. A Szlovén (Szocialista) Köztársaság (1946–1990)

A politikai berendezkedés az 1960-as évek közepéig

Ettől (s attól, hogy az úgynevezett titói Jugoszlávia kezdetben a királyi Jugoszláviánál is centralizáltabb állam volt) eltekintve a Jugoszláviában élő szlovénok minden korábbinál kedvezőbb helyzetbe kerültek. Az 1946-os alkotmány értemében Szlovénia köztársasági státust kapott, a két világháború között olasz kézre került területek nagyobb része Szlovéniához került. A köztársaságok autonóm kulturális életet éltek, saját parlamentjük, köztársasági kormányuk és szimbólumaik voltak. A mai Szlovénia területén a lakosság az 1857. évi mintegy 1 100 100-ről, 1953-ban  1 415 448-ra, 1991-ben 1 965 987-re növekedett, akiknek 87.8%-a szlovénnak vallotta magát. A szlovén gazdaság fejlődése az ötvenes években igen látványos volt: 1957-re az ipari termelés az 1939-es szint háromszorosára nőtt. Szlovénia gazdasága Jugoszlávia egész fennállása idején megőrizte az országon belüli elsőségét: 1990-ben az összlakosság 8 %-át kitevő szlovénok a jugoszláv társadalmi össztermék 20 %-át adták, a Nyugat-Európába irányuló jugoszláv kivitel 30 %-át. Az ilyen módon fejlődő gazdaság felszívta a fejletlenebb területeken élő munkanélküliek egy részét. Ez a "bevándorlás" a 70-es évek második felében volt a legerőteljesebb, s egyesek attól kezdtek félni, hogy a szlovénok feloldódnak a beáramló szláv népességben.

Bár az 1945-ös törvények és az 1946-ban elfogadott alkotmány szerint Jugoszláviában többpártrendszer volt érvényben, a gyakorlat teljesen más volt. Az egyházat 1945-ben arra kényszerítették, hogy megállapodást kössön az állammal. A Népfronton belüli pártok tevékenységét a Dolomiti Nyilatkozat szabályozta. Edvard Kocbek (1904–1981) katolikus író, a Népfront tagja, tiltakozott ugyan a Kommunista Párt mindenható hatalma ellen, de a gyakorlat nem változott, sőt a párton a Párton belüli másként gondolkodókkal is leszámoltak.

Ennek ellenére folyamatosan voltak, akik kiálltak saját nézeteik mellett s az ellentétek, az ellenzéki vélemények a párton belül, illetve a kultúra területén fogalmazódtak meg. A következő időszakban néhány folyóirat gyűjtötte maga köré a kritikusan gondolkodókat. 1951-től 1956-ig, betiltásáig ilyen volt a Beseda (Szó) című lap, az ötvenes évek második felében a Revija 57, a hatvanas évek első felében pedig a  Perspektive című lap. Ezen lapok betiltásukig történő megjelenését egyfajta hallgatólagos "csendes pluralizmus" tette lehetővé, amelynek értelmében az itt közreműködő másként gondolkodók kevés kivétellel nem lépték át a határt: nem hoztak létre politikai szervezeteket, s ha mégis politikai mozgalommá kívántak volna nőni, leszámoltak velük. Joľe Pučnikot, a majdani DEMOS elnökét, két cikkéért 1958-ban bebörtönözték, a Revija 57-et betiltották. Az öt év múlva szabaduló Pučnikot a Perspektivában megjelent két írásáért két évre ítélték, majd a lapot 1964-ben betiltották. Mindennek következtében a társadalmi feszültségek elsősorban a Kommunista Párton belül fogalmazódtak meg, s ezek között kezdettől fogva jelen volt a nemzetek közötti ellentét is.

Szlovénia viszonya a többi köztársasághoz és a föderációhoz

A Jugoszláv Kommunista Párt már 1945 decemberében úgy vélte, hogy Szlovéniában szeparatista jelenségek tapasztalhatók. Az első komolyabb összeütközés 1957-ben történt. E. Kardelj ekkor szót emelt a nemzeti kérdés centralisztikus megközelítése ellen, s amellett állt ki, hogy tartsák tiszteletben a nemzeteket. Kardelj állítólag ekkor úgy vélte, hogy Jugoszlávia csak történelmi átmenet a teljesen önálló nemzeti államok felé. A szerb kommunisták kritizálták az autonóm föderatív köztársaságok elvét, s e kérdésben a szerb és a szlovén értelmiségiek között vita bontakozott ki. 1961-ben a következő évi költségvetés vitája során kirobbant ellentétek miatt a szlovén küldöttség elhagyta az ülést, ez ekkor történt meg először a második Jugoszláviában. A pártra támaszkodó centralizmus hívei összeütköztek az önigazgatással kísérletező, decentralizációt kívánó és a gazdaság törvényszerűségeit felismerő szlovén vezetéssel. A szlovénokat 1962 áprilisában emiatt éles kritika érte.

A rendkívül ellentmondásos szerepű Kardelj – ő az önigazgatás egyik apostola, ugyanakkor számos magas rangú funkció birtokosaként része az elnyomó hatalomnak – 1964-ben a JKP 8. kongresszusán élesen kritizálta a köztársaságok közötti viszonyokat, állást foglalt a köztársaságok teljes gazdasági függetlensége, s a valódi érdekek alapján megvalósuló kapcsolatok kiépítése mellett. 1965-ben Kardelj úgy értékelte, hogy Jugoszláviában három politikai irányzat van: a horvát és a szlovén, amely arra törekszik, hogy saját köztársaságának minél nagyobb önállóságot biztosítson, a centralista, amelyet a fejletlen köztársaságok –Macedónia, Bosznia-Hercegovina és Crna Gora – támogatnak, akik a központtól minél több támogatást szeretnének, és a hegemonista, amelyik Szerbiában a legerősebb. Kardelj attól tartott, hogy a nemzedékéhez tartozó forradalmár vezetők távozása után a hegemonistáknak lesz a legtöbb lehetősége arra, hogy elképzelésüket valóra váltsák. Ezért azt javasolta, hogy a köztársaságok váljanak teljesen önállókká, és a föderáció csak egyfajta "technikai eszköz" legyen, amelynek segítségével a köztársaságok összeillesztik politikájukat. Mindeközben azonban Kardelj nem mondott le az egypártrendszerű szocializmusról: megmaradt volna a JKSZ monopóliuma és a centralisztikusan szervezett hadsereg. Kardelj elképzelését Tito szavakban ugyan támogatta, de gyakorlati megvalósítását nem szorgalmazta.

Az állam és Párt föderalizációja azonban a hatvanas évek második felében lassan mégis megindult, s a gazdasági reform beindulásával mindenütt megjelentek az ún. "liberálisok". Ők elismerték a társadalmi tulajdon létét, de annak a korábbitól eltérő formáját szerették volna megvalósítani. Arra törekedtek, hogy a köztársaságok mind a nemzetközi kapcsolatokban nagyobb önállóságot kapjanak, s a föderáció finanszírozásának arányosabb elosztását szorgalmazták. Azt szerették volna elérni, hogy az 1968-ban létrehozott, a szövetségi fegyveres erő részét képező területvédelmi egységek keretében a katonák saját köztársaságukban tölthessék le a katonaidőt, s végül, hogy a délszláv köztársaságok egymás közötti kapcsolata legyen közvetlen, és ne játsszon benne szerepet a szövetségi állam. Az alapvető cél a nemzeti szuverenitás biztosítása volt, s csak ebből eredt volna a föderáció illetékessége.

Ezek a törekvések Szlovéniában Stane Kavčič (1919–1987) személye, a Teorija in praksa című folyóirat körül és pártban kialakult csoportokon belül formálódtak. Kavčič 1967 és 1972 között a szlovén kormány elnöke volt, és ebben a funkcióban megkísérelte ezeket az elveket a gyakorlatban is megvalósítani. A liberálisok, Kavčič-csal az élen úgy vélték, hogy bebizonyítsák: Szlovénia a fennálló föderatív elrendezésben nem tudja érvényesíteni nemzeti érekeit. Kavčičnak és a szlovén liberálisoknak 1972-ig volt néhány összetűzése a konzervatívokkal, akkor azonban Kavčičot eltávolították kormány éléről. Az 1974-es szövetségi alkotmány azonban ennek ellenére a nemzeti-liberális törekvések törvénybe foglalását jelentette, azaz lényegesen nagyobb önállóságot adott a köztársaságoknak és az autonóm tartományoknak. Az 1974-es alkotmány miatt a köztársaságok között már nem sokkal ennek elfogadása után, de különösen Tito halála után, komoly vitákra került sor. A szerb vezetés az említett alkotmányban rögzített bizonyos jogokat szűkíteni szeretett volna, és az alkotmány centralizáció felé mutató átalakítását kívánta, a szlovénok viszont a jogok további bővítésére, decentralizációra és a viszonyok demokratizálására törekedtek.

Szlovénia az 1980-as években

Tito halála (1980) után a szlovén kommunisták között, ha lassan is, de egyre nagyobb lehetőséghez jutottak a fiatalabb, liberálisabb szemléletű vezetők. Az 1941-ben született Milan Kučan, aki Kavčič miniszterelnöksége idején a Szlovén Kommunista Szövetség Központi Bizottságának titkára volt – tehát az akkori események alakulását közelről szemlélhette – 1982-től 1986-ig a Jugoszláv Kommunista Szövetség (a JKSZ) KB elnökségének volt tagja, majd 1986 és 1989 között a Szlovén Kommunista Szövetség KB elnökségének elnöke volt. Körülötte gyülekeztek a párt liberálisan gondolkodó fiatalabb tagjai.  Ez a vezetés, amely az események fejlődésével maga is sokat változott, az 1980-as évek elejétől nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy Szlovéniában ismét liberális legyen a légkör. Lehetővé tették, hogy néhány szabadon gondolkodó értelmiség 1982-ben létrehozza a Nova Revija című “polgári” jellegű folyóiratot, amelyben számos rendkívül kritikus írás jelent meg. Ugyancsak jelentős hatása volt a szlovén KISZ, a ZSMS hetilapjának, a rendszert és annak számos képviselőjét nyíltan bíráló Mladinának (Ifjúság).

Az 1980-as években a társadalom és a gazdaság átalakítása körüli viták egyre erőteljesebb nemzeti színezetet is kaptak. Az egyes népek és vezetőik gyakran úgy vélték, a problémák megoldását más népek szándékai akadályozzák, illetve, hogy más népek törekvései kifejezetten ellentétesek az ő nemzeti érdekeikkel.  A gazdasági megfontolások mellett nagy hangsúllyal szerepelt a kultúra és nyelv kérdése.  A szlovén értelmiségiek 1983-ban s következő években szembeszálltak azzal a tervvel, hogy a tananyagot Jugoszlávia-szerte egységesíteni kellene, s ennek alapján az irodalom oktatásánál a törzsanyagban az egyes nemzetek irodalma nagyjából az egyes nemzetek lélekszámával lett volna arányos: 38 irodalom órából 23-ban tanították volna a törzsanyagot, s ebben összesen két szlovén szerzőre került volna sor. 1983-ban a szlovén népfront (SZDL) egy 1982-ben elfogadott törvényre hivatkozva felvetette, hogy a katonai parancsnoklás nyelve az általánosan alkalmazott szerb-horvát helyett Szlovénia területén a szlovén legyen.

Az évtized második felében a szlovén politika tovább radikalizálódott és ennek több oka volt: 1, Szerbiában – ahogy azt Kardelj megsejtette – centralista erők kerültek hatalomra. Ráadásul a föderáció szervei és politikusai ugyancsak úgy vélték, hogy a jugoszláv társadalom egyre nyilvánvalóbbá váló gazdasági, társadalmi válságát a centralizmus erősítésével győzhetik le.  2, Az idősebb szlovén vezetők egyre inkább kiszorultak a vezetésből és helyüket fokozatosan a már említett fiatalabb gárda vette át. 3, A szlovénok tehernek érezték a szövetség által rájuk rótt kötelezettségeket. Kifogásolták, hogy jelentős összegeket kell fizetniük az ún. fejletlen területek (Bosznia–Hercegovina, Makedónia, Montenegró, Koszovó, és Horvátország délkeleti részei) alapjába, miközben ott az így nekik juttatott pénzt gyakran nem megfelelő módon használták fel, aminek következtében e területek relatív elmaradottsága nem csökkent. Szót emeltek a hadseregre fordított túlságosan nagy összegek ellen is. 4. Egyre nőtt bennük az aggodalom, hogy Jugoszlávia olyan ország, amelyet az emberi jogokra elvben nagy súlyt fektető egységesülő Nyugat nem fogad majd be, márpedig a szlovénok egyik legfőbb célja az volt, hogy csatlakozhassanak a fejlődést biztosító Európai Közösséghez. 5. Éles ellenállásba ütközött, hogy a koszovói albánok féken tartásában – mint a szövetségi rendőrség illetve hadsereg tagjainak – az azt ellenző szlovénoknak is részt kellett venniük.

Ezek miatt arra törekedtek, hogy a szövetségi alkotmány átalakítása érdekében az évtized eleje óta folyó tárgyalásokon elérjék, hogy az alkotmány minél inkább közelítsen a nyugat-európai elvárásokhoz, és hogy a szövetségi szervekben dolgozzák ki a megegyezéses döntésmechanizmus feltételeit. A szerb politikusok – figyelmen kívül hagyva a soknemzetiségű Jugoszlávia sajátosságait – a demokrácia (addigi, jugoszláv értelmezése helyett, amelyben megpróbálták megakadályozni, hogy a nagyobb nemzetek leszavazhassák a kisebbeket) olyan értelmezése mellett álltak ki, amelyben kizárólag az egy ember egy szavazat elve érvényesült volna. Szlovén vélemény szerint ez azt jelentette volna, hogy a kétmillió szlovén nem érvényesíthette volna érdekeit, az amúgy sem a polgári értékrend, hanem a nemzeti megfontolások alapján szavazó több mint nyolcmilliós szerb lakossággal szemben.  Mivel az egy ember egy szavazat elvet nemcsak a kommunista Slobodan Miloąević képviselte, de az ellenzéki szerb politikai erők is így gondolkodtak, a szlovénok az ő esetleges hatalomra kerülésüktől sem várhattak kedvező változást. A több köztársaságban élő, Koszovó problémájával is küzdő Szerbia számára a decentralizáció a szerb nemzet szétdarabolódásának veszélyét idézte fel, míg a szlovénok, akiknek etnikai és köztársasági határai nagyjából egybeestek, a centralizációs erősítésében a szlovén nyelvi, kulturális, gazdasági és politikai jogok figyelmen kívül hagyásának veszélyét látták. A szlovénok ezért nem fogadták el, hogy Jugoszlávia ismét centralizáltabb legyen annál, mint ahogy azt az 1974-es alkotmány előírta.

Az ellentétek 1986-tól mind a szlovén és a szerb társadalom között, mind a szlovénok és a föderáció között, mind pedig a szlovén társadalmon belül egyre inkább kiéleződtek, s  megszaporodtak a demokratikus változásokat és a nemzeti érdekek védelmét követelő hangok. 1987-ben megjelent a Nova revija 57. száma, amely az Adalékok a szlovén nemzeti programhoz alcímet viseli. A kötetben lévő cikkek elemzik a szlovén államiság problémáját, a jugoszláv válság kérdését, a szlovén önrendelkezés jogi szempontjait, stb. 1988-ban a Mladina szóvá tette a hadsereg vezetőinek zavaros pénzügyeit, amit e vezetők a "hadsereg elleni támadásnak" minősítettek. A hadsereg és a Mladina között egyre élesebbé váló harcot a hadsereg úgy próbálta megoldani, hogy titkos dokumentumok nyilvánosságra hozatalának vádjával 1988 május végén őrizetbe vett négy, a Mladinával kapcsolatban álló szlovén fiatalt (egy katonatisztet és három civilt). Az amúgy is forrongásban lévő szlovén társadalmat – a szlovén kommunisták előre menekültek, és 1988. április 23-án meghirdették az emberarcú szocializmust; 1988 májusában az egyesületi törvény alapján megalakult a parasztság érdekvédelmét felvállaló Parasztszövetség, az első önálló politikai szervezet – az eset mélyen felháborította. Az elkeseredést csak növelte, hogy a szlovén fővárosban megtartott tárgyalást törvényellenesen szerb–horvát nyelven folytatták le, illetve, hogy a civilekkel szemben is a katonai bíróság járt el. Az eset elleni tiltakozásul kb. ötvenezren gyűltek össze Ljubljana főterén, megalakult az Emberi jogokat védő bizottság, s a felbolydult politikai légkörben megjelentek az első pártcsírák. A pártok 1989 elején szerveződtek meg: létrejött a főleg értelmiségieket tömörítő Szlovén Demokrata Szövetség, a Szlovén Szociáldemokrata Szövetség, a Keresztényszociális Mozgalom (később Szlovén Kereszténydemokraták néven) stb. 1989. május 8-án az említett ellenzéki pártok és a Szlovén Írószövetség megjelentették az ún. Májusi Nyilatkozatot. Ebben szuverén szlovén államot követeltek, amely a politikai pluralizmus, és az emberi szabadságjogok elvén nyugszik, s amely önállóan dönt “a délszlávokkal és az újjáalakított Európa keretében élő népekkel kialakítandó kapcsolatokról.” A nyilatkozat megfogalmazói aláírásokat gyűjtöttek a nyilatkozat támogatása érdekében. Nem sokkal később a hivatalos politikát képviselő szlovén Népfront megjelentette az ún. Alapvető listát, amely a fenti követeléseket enyhébb formában fogalmazta meg.

1988 és 1989 itt felsorolt eseményei miatt a szlovén és a szerb vezetés amúgy sem jó viszonya tovább romlott. Mindezt csak fokozta, hogy 1989. február 27-én az új és régi szlovén pártok, társadalmi szervezetek, állami vezetők közösen ítélték el Szerbiának a koszovói albánokkal szembeni politikáját. Szerbiában válaszul bojkottálni kezdték a szlovén árukat. 1989. szeptember 27-én alkotmány kiegészítéseket fogadtak el. Ezekkel egyfelől a gazdaság és a társadalmi szerkezet demokratikus reformjait készítették elő, másfelől pedig (részben ezek védelmében) kimondták, hogy Szlovéniában nem érvényesek azok a szövetségi törvények, amelyek ellentétben állnak a köztársaság alkotmányával, azaz Szlovénia saját alkotmányát a szövetségi alkotmány elébe helyezte. A módosítások rögzítették a szlovénok elszakadást is magába foglaló önrendelkezési jogát, hogy Szlovénia polgárai maguk döntenek az általuk megtermelt érték felhasználásáról, azaz Szlovénia a jövőben csak azokhoz a közös beruházásokhoz járul hozzá anyagilag, amelyek nincsenek ellentétben nemzeti érdekeivel, hogy Szlovénia területén csak a köztársaság parlamentje hirdethet ki rendkívüli állapotot stb. Ez utóbbi pontnak azért volt különös jelentősége, mert a Jugoszláviában bekövetkezett korábbi események, illetve az a tény, hogy a neosztalinista vezetésű Szerbiában egyesek arról beszéltek, hogy Szlovéniában ellenforradalom zajlik, előrevetítette annak lehetőségét, hogy a szlovéniai demokratizálódást kívülről, rendkívüli állapot kikényszerítésével akarják megfékezni.

A szerb vezetők úgy gondolták, hogy a Koszovó ügyében, és a szlovén alkotmánymódosítás miatt kirobbant ellenségeskedést – és a szlovénok ellen a sajtóban folytatott propagandaháborút – felhasználhatják arra, hogy a szlovén vezetést, a Vajdaságban és Crna Gorában már sikerrel alkalmazott módszer segítségével eltávolítsák. Ennek érdekében 1989. december elsejére nagygyűlést szerveztek Ljubljanába, mondván, hogy elmagyarázzák a helyzetet nem ismerő szlovénoknak, hogy mi is az igazság Koszovó ügyében. A tüntetésre készülők egy része a Ljubljanában élő albánok esetleges támadására hivatkozva fegyvert is magával akart vinni. A szlovén vezetés, amely maga mögött tudhatta a köztársaság lakosságát, közölte, hogy a tüntetőket nem engedik be Szlovéniába. A szerbiai politikusok ezután arra hivatkozva, hogy a szlovénok akadályozzák a jugoszláv állampolgárok szabad  mozgását, a szlovén árukkal szembeni bojkottra hívták fel a szerb vállalatokat és a lakosságot. Mindezek érzelmileg meglehetősen egymás ellen hangolták Szerbia és Szlovénia lakosságát.

A Májusi Nyilatkozatot aláíró szlovén ellenzéki pártok a következő évi választásokra készülődve, 1989 novemberében létrehozták Szlovénia egyesült ellenzékét a DEMOS-t, amelyhez később csatlakozott a Zöldek pártja és a Parasztszövetségből létrejött Szlovén Néppárt, majd a kisiparosok nevében fellépő Liberális Párt. A kommunista rendszer lebontásában élenjáró ZSMS felvette a ZSMS–Liberális Párt nevet (ezt 1990. november 10-én Liberális Demokrata Pártra változtatták). 1990 januárjában a választásokra készülődő Népfront felvette a Szocialista Párt nevet, a Kommunista Szövetség pedig február 4-én a Demokratikus Átalakulás Pártja elnevezést választotta (később ezt Szociáldemokrata Átalakulás Pártja névre változtatták).

Ez előtt a Szlovén Kommunista Szövetség még egy utolsó kísérletet tett arra, hogy megegyezésre jusson a többi köztársaság vezetőségével a demokratikus átalakítás szükségességét illetően. A gazdaság megreformálásra és a társadalom demokratizálásra benyújtott, nyolc pontban összefoglalt javaslataikat a JKSZ 1990. január 20. és 22. között Belgrádban megtartott 14. rendkívüli kongresszusán a szerb kommunisták – és a velük szavazó többi vezető – elutasították. Az erőteljesen nyugat-európai irányultságú, és a szociáldemokrata párt posztjára törő szlovén kommunisták számára ezután nem maradt más hátra, mint hogy kivonuljanak az ülésről, s ezzel gyakorlatilag megszüntették a JKSZ szervezetét. 1990 januárjában az is kiderült, hogy Ante Marković (1924–) szövetségi miniszterelnök a gazdasági reformokat (amelyeket a szlovénok általában támogattak) a szövetségi szervek megerősítésével akarja végrehajtani, s törekvései a centralizáció  és nem a decentralizáció irányába mutatnak. Ezt a szlovén politikusok és gazdasági szakemberek jelentős része kifogásolta. Ebben az időben már a szlovén politikusok legtöbbje úgy vélte, hogy a jugoszláv föderáción belül nem tudják biztosítani érdekeiket, ezért Jugoszlávia konföderációvá alakítását szorgalmazták. Ez azt jelentette volna, hogy Jugoszlávia területén önálló államok jönnek létre, amelyek szövetségre lépnek egymással, s csak azon ügyeket intézik közösen, amelyek valóban közös érdekeken alapulnak. Szlovén megítélés szerint egyébként viszonylag sok ilyen közös ügy lett volna. Ezt az elképzelést a szerb politikusok következetesen elutasították. Figyelembe kell venni, hogy a demokratizációs és gazdasági reform folyamatok Szlovéniában a többi délszláv köztársaságnál gyorsabban zajlottak ezért a szlovénok értékelése szerint a szlovén önállóság követelése a demokratikus értékek, illetve a nemzeti érdekek védelmével kapcsolódott össze. Ezt még tovább motíválta, hogy szlovén megítélés szerint, ha a nehezen demokratizálódó Jugoszláviát mégiscsak fölvették volna az Európai Közösség tagállamai közé, akkor a szlovénok csak Belgrádon keresztül kapcsolódhattak volna a brüsszeli központhoz, ez pedig a korábbi gyakorlat alapján azt jelentette volna, hogy a szlovén érdekek távolról sem lennének eléggé képviselve. Úgy vélték, hogy önálló nemzetállam nélkül a nemzetközi folyamatoknak nem  alanyai, hanem tárgyai lennének.

 

 

Homokszentgyörgy
phfogel@gmail.com

A család sokszor igen nehéz alkalmazkodást, lemondásokat követel az együttélés érdeké- ben. De ennek a vállalásához hit kell, Istenhit. Isten és a család szentségében kell hinni, nem a társadalmi szerződé-sekben, konven-ciókban. Popper Péter 


+36 82 487 002

Hazát több módon lehet elveszítni, de ő bennünket el nem veszt soha! Bárd Oszkár 1893-1942 orvos, költő, drámairó

 

Vajon nem mindnyájan ezért a titokért élünk? Hogy földerítsük életünk nagy titkát, az Istent?

Heidfogel Pál

lelkészi önéletrajz 2015

S mit tettem én, hogy megoldjam a titkot, a magamét? Hogy ne csak higgyem, hanem tudjam is...?  Wass Albert

Üdv az Olvasónak!
Grüsse an den Leser!
Regards to the reader!

 

Asztalosok

 

Zöld SASOK
1899

Én úgy tanultam, hogy a világ az olyan, hogy az ember Fradi-drukker. A rendes magyar ember az Fradi-drukker. Vagy még egy- szerűbb dolog ez: az ember fradista, ahogy a nap süt vagy a fű nő. Esterházy Péter (1950.- 2016. ) író 


F E R E N C V Á R O S


A dicsőséges VVK Gyözelem 1964-65

Juventus-Ferencváros 0:1 Torino


 

 

Szülőfalum

Református Egyházközség Fehérvárcsurgó


Képek fehérvárcsurgói életünkből

Falu szülötte Amerigo Tot szobrászművész

 

Fehérvárcsurgó
Károlyi Kastély

 

Hargita Pál
egyházkerületi
missziói lelkész - volt

 

Istvándi 2011. július 31.


Lelkészbeiktatás

 

Jakab Ibolya

ISTVÁNDI

61 ÉVES LENNE!

IBOLYKA - Családi képek    


  Midőn a roncsolt anyagon
  Diadalmas lelked megállt;
  S megnézve bátran a halált,
  Hittel, reménnyel gazdagon
  Indult nem földi útakon,
  Egy volt közös, szent viga- szunk
  A LÉLEK ÉL: találkozunk!
 

 
   Édesanyja,

özv JAKAB ISTVÁNNÉ 

CSERVENI IBOLYA 

12 évi özvegység 38 évi gyászolás után, 

2017 május 3.-án hazatért Teremtőjéhez. 

Megszünt sirásaitól, fájdalmától.

Élt 84 évet. Nyugodjék békében!


E mappa, a fényképekkel együtt a honlapokon marad, mindvégig!


 

 

Schmidt Béla
ISTVÁNDI TÁJ

 

Költők, Írók
Versek, regények, novellák

 

Füst Milán
Magyar könyörgés

Ó mért nem küldöd sugárodat,
Ó mért nem küldöd sugárodat,
Isten, mennyei kardodat.
 
Ó mért nem küldöttél látnokot,
Húnyt szemmel ki vezetni szokott,
Rettenetes lángoszlopot.
 
Mit mutassunk? nyitott sebeket,
Sáros, szeges, nyűves sziveket,
– Megalázottat ki szeret.
 
Emeld fel mégegyszer a főnket,
Gyűjtsd össze megtört kis erőnket,
Könyörögeni hogy tudjunk előtted.     
 

KERESZTLÁNYOM
HENI

 

F O T Ó A L U M
Családi, Baráti képek

 

Zene, Dallamok
Klasszikusok

 

Wolfgang Amadeus Mozárt
1756 - 1791

 

Franz Joseph Haydn
1732 - 1809

 

Georg Friedrich Händel
1685 - 1759

 

Liszt Ferenc
1811 - 1886

 

Kodály Zoltán
1882-1967

 

Lajtha László
1892 - 1963

 

Bartók Béla
1881 -1945

 

Komponált kép és hang

 

DOMJÁN JÓZSEF
1872 - 1951

 

Falu Tamás Esti ima

Ne fájjon a lelkem,
Ne fájjon a testem,
Legyen, ki felemel,
Amikor elestem.
Amit méznek érzek,
Epévé ne váljék,
Kövessen a béke
Mint jóságos árnyék.
S ha majd jő a halál,
Szóljon hozzám szépen,
S ne a hátán vigyen,
Hanem az ölében.

… hol sírjaink domborulnak…

Heidfogel családi síremlékek

A.B.F.R.A.

 

 

 

 

VARGHA GYULA
 
LEGYEN MEG A TE AKARATOD
                               
Megérezém a bajt előre,
Én láttam, mit nem láta más;
Rávillant a sötét jövőre
Lelkembül egy-egy látomás.
 
Kiáltozám Kasszándra-képpen,
Sikoltott ajkamon a vád,
De jós-szavam nevette népem,
Nyugodtan vétkezett tovább.
 
Borzadva néztem, szívszorongva,
Hogy' táncol a vulkán felett,
S hogy' gyúl ki mindjárt, lángot ontva,
Észak, nyugat, dél és kelet.
 
Tisztán állt a jövő előttem,
Tudtam, mi rossz, tudtam, mi jó,
Azon percig se tépelődtem,
Hogy merre fusson a hajó.
 
De jött a rettentő ítélet,
Lehajtva csüggedt homlokom
Csak azt érzem, hogy fáj az élet,
A lelkem sír a romokon.
 
Megért a bűn, betelt az átok,
Ajkunkon a bürök-pohár;
De a jövőbül mit se látok,
Előttem csak köd és homály.
 
Sőt vágya sincs többé szívemnek,
Ha bajt érünk, ha bánatot,
Ha pusztulás vár ránk: legyen meg,
Atyám, a te akaratod.  1919.
 
 

Varga István huszár
1880-1925

 

Varga István eltűnt sírköve

 

 

Heidfogel Alajos
Istvándi 1901 -1966 Pécs

 

1947-ben koholt vádak alapján

7 évre ítélték 3,5 év után szabadult

Pécs Köztemető Z III. 36.

 

 

Heidfogel József sirja

Pécs HJ XXVI 2 31 Z

1864-1923

Felesége neve nincs feírva, de itt nyugszik.

Szarka Aladár +1981 nem rokon, ismerős.

 

 

WEBES AJÁNLAT

 

A gyermekévek benyomásait tartsd emlékedben, mert azok tiszteletre méltók. Egyenes úton járj, igaz légy, mert az a legkönnyebb és a legboldogítóbb szerep. Érzéseiddel ne légy pazar, de akinek odaadtad, ahhoz légy hű! S hogyha olykor keresztutakra vezet az élet, kérj tanácsot tenszívedtől, gondolj azokra, kik onnan felülről néznek le rád, atyád és anyád szellemére, s úgy cselekedjél, hogy ők boldognak lássanak téged. Jókai Mór (1825. 02. 18. - 1904. 05. 05.) magyar regényíró

 


Kétség sem fér hozzá, hogy a család és az otthon az, amely által az emberi társadalom legnagyobb erényei születnek, erősödnek és táplálkoznak.                           

WINSTON CHURCHILL  Társadalom

 


 

 

 

 

 

 

 

 


Légy te is Farmasi tanácsadó! Kötetlen munka, befektetés nékül, minõségi termékek, jó kereseti lehetõség!    *****    Sztárok/Bulvár: Tudj meg friss pletykákat, híreket. Katt!    *****    Outsider - Gay - Creative - Rebel - Tolerant - Furry - Brony - Hipster - Gamer - Otherkin - Geek - Autistic    *****    Xtina Hungary - Minden, ami Christina Aguilera!    *****    Légy Te is AVON tanácsadó *** Nyereményjátékok *** Kereseti lehetõség *** Vásárolj kedvezményesen AVON termékeket!    *****    Nyerj ajándékszettet! Töltsd ki a kérdõívet és nyerj! *** Nyerj ajándékszettet! Töltsd ki a kérdõívet és nyerj!    *****    Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár     *****    FRPG ● FANTASY SZEREPJÁTÉK ●「ΒΛSMΛIW」 ● FANTASY SZEREPJÁTÉK ● EGY SZIGET + 24 MÁGUS ● FANTASY SZEREPJÁT&Eacut    *****    Itt megtalálhatod a legfrissebb híreket, cikkeket, képeket a Golden Globe- és Oscar-díjas színésznõrõl! Katt!    *****    Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok    *****    Légy Te is AVON tanácsadó *** AVON termékek *** Kereseti lehetõség *** Értékesítõ kollégákat keresek *** sminkek    *****    Esküvõi meghívók! Mindegyik kézzel készült, egyedi. Gyere, nézd meg az oldalamat.    *****    A legfrissebb Anime hírek , mindennap anime ajánló , mondocon képek , és hírek. Csatlakozz közösségünkhöz!    *****    Rendelj bármilyen asztrológiai elemzést,júniusban Te mondod meg,hogy mennyit szeretnél érte fizetni!Várlak az oldalamon!    *****    Egyetemistáknak kiemelt lakások eladóak. www.simonyiingatlan.hu Debrecen eladó kiváló lakások. www.simonyiingatlan.hu    *****    Egyetemistáknak kiemelt lakások eladóak. www.simonyiingatlan.hu Debrecen eladó kiváló lakások. www.simonyiingatlan.hu    *****    NÁLAM NINCSENNEK AKCIÓK, MINDEN ASZTROLÓGIAI ELEMZÉS "BECSÜLET KASSZÁS", A KONZULTÁCIÓ ÉS OKTATÁS INGYENES.    *****    **** Nokedli-lapja****Családi magazin****18-98 éves korosztály mindent megtalál itt, játékoktól a hírekig*****    *****    KÜLÖNLEGES AKCIÓ A CSILLAGJÖVÕ OLDALON JÚNIUSBAN.TE DÖNTHETED EL MENNYIBE KERÜLJÖN A HOROSZKÓP MEGRENDELÉSEID ÁRA!    *****    Minden héten anime/managa hírek , minden nap Anime ajánlók , Mondocon hírek. Itt nem fogsz unatkozni!! :)