INTELEM

Lukács István - Mladen Pavičić A SZLOVÉN IRODALOM TÖRTÉNETE

Protestáns és katolikus irodalom a Muravidéken (1771-1804)

Felvilágosodás (1750-1830)

Romantika (1830-1854)

Realizmus (1854-1892)

Modern (1892-1918)

PROTESTÁN ÉS A KATOLIKUS IRODALOM A MURAVIDÉKEN

A Muravidék a magyar honfoglalást követően hamar a magyar királyság fennhatósága alá került, s egészen a Trianoni békekötésig annak része volt. Az itt kibontakozó regionális tájnyelvű irodalom a többi szlovén területtől elszigetelve, alapvetően magyar hatás alatt fejlődött. A protestantizmus és katolicizmus eszmeiségének kései, 18. század végi vallásos művei a magyar szakirodalomban gyakran vendnek nevezett muravidéki szlovén nyelvjárás vitalitásáról árulkodnak. 

©tefan Küzmič (1723-1779)

 A Strukvociban született evangélikus lelkész szülőfalujától messze, a somogyi Surdra került el, a jó három évtizeddel korábban oda települt, elüldözött evangélikus hívek közé. Katekizmust és ábécéskönyvet írt, lefordított több egyházi éneket, de legfőbb műve a teljes Újszövetség-fordítás volt, amely Nouvi zakon ali testament (1771, 1817, 1848, 1883, 1928) címmel számos kiadást ért meg.

Mikloą Küzmič (1738-1804)

 A muravidéki katolikus irodalom atyja Dolnji Slaveči-ben született, iskoláit a győri jezsuitáknál végezte. Ő a szerzője az első muravidéki katolikus könyvnek, a Sveti envangelijomi-nak (1780. Szent evangéliumok). Kiadott katekizmust, ábécés könyvet, és imakönyvet.

 FELVILÁGOSODÁS

 A kelet-közép-európai országokban a felvilágosodás egyik szellemi ága, a jozefinizmus a társadalom megváltoztatását, a másik pedig, a janzenizmus az egyház belső reformját célozta meg – mindkettő jelentős visszhangra  lelt a szlovének körében is. A napóleoni Illír Tartományok (1809-1813) létrejöttével a szlovén társadalom minden szintjén, így a kultúrában is jelentős változások következnek be. A szlovén nyelv egyre nagyobb szerephez jut. A felvilágosodás vezető szlovén költője, Valentin Vodnik úgy véli, hogy a tudományok elsajátítását minden nemzetnek a saját anyanyelvén kell elkezdenie. A szlovén értelmiségiek tábora megnő, s általuk fokozatosan formálódik az új szlovén irodalom. A nyelvi tudat erősödése révén számos kruzsok és szerény intézmény jön létre, amelyek egyre határozottabban hallatják a hangjukat főképpen tudományos kérdésekben. A kor irodalma egyre inkább eltávolodik az egyházi és vallásos témáktól, s fokozatosan erősödik benne az újkori irodalmakra jellemző individuális és világi jelleg. A szlovén felvilágosodás csupán átmeneti, nem a nagy irodalmi beteljesülés korszaka, hanem egyfajta intézményi készülődés a nagy fordulatra, amely a romantika korában teljesedik ki. Az európai klasszicizmus esztétikai elvei inkább csak a szándék szintjén realizálódnak. Mivel a szlovén felvilágosodás eszmevilágában kitüntetett szerepet kap a köznép művelődése, számos praktikus, ezt szolgáló mű jelenik meg (ábécés könyvek, olvasókönyvek, egyházi énekeskönyvek, tudományos és ismeretterjesztő munkák stb.). A szépirodalomban ebben a korban a vezető műfajok a líra és a dráma. A szlovén felvilágosodás jelentős teljesítménye a három kötetben megjelent, a világi költészet kezdetét jelző Pisanice (1779-1781. Kötetek) című irodalmi almanach. Ezt Marko Pohlin rendtársai és a ferencesek alapították a bécsi Musenalmanach mintájára, benne a barokk és a klasszicista költészet közismert versformáit találjuk.

Marko Pohlin (1735–1801)

 Ljubljanában született. Ágoston-rendi szerzetes volt. Mariabrunnban halt meg, ahol iskoláit is végezte. Termékeny írónak számított, összesen közel húsz könyvet jelentett meg, főleg tankönyveket, imakönyveket és prédikációkat.  Legjelentősebb műve a német nyelven írott  nyelvtana volt, a Kraynska gramatika (1768. Krajnai nyelvtan), amelyben többek között a  szlovén verseléssel is foglalkozik. E művében fejtette ki azt, hogy az új szlovén irodalmi nyelvnek a ljubljanai nyelvet kell megtenni. Környezetéből került ki az a fiatal szerzetesi kör, amely kiadta a Pisanice című almanachot. Őt tekintjük a szlovén felvilágosodás eszmei atyjának. Sokoldalúsága főképpen a praktikus művek megjelentetése révén jutott kifejezésre.

®iga Zois (1747–1819)

 Triesztben született, apja olasz volt, anyja szlovén. Nemesi származású apja révén óriási vagyonra tett szert, vaskohói voltak. Napóleon idején csődbe jutott.  Itáliában végezte tanulmányait, főleg a természettudomány vonzotta. A legjelentősebb szlovén értelmiségi csoportosulás, a Zois-kör az ő irányításával működött. Hathatós anyagi támogatást nyújtott a vezető értelmiségieknek, így a fiatal Jernej Kopitarnak is. Bár költői tehetséggel megáldott ember volt maga is, jelentősége mégis abban áll, hogy kezdeményezőként lépett fel a szlovén szépirodalom és tudomány megteremtésében. Számos irodalmi (a folklór jelentősége) és tudományos nyelvészeti elképzelésével (pannon elmélet) megelőzte korát. Az utókor főleg irodalomszervező jelentősége miatt tartja számon. 

Anton Tomaľ Linhart (1756–1795)

 Radovljicában született, cseh kereskedő család gyermekeként. Belépett a ciszterciek közé, de otthagyta őket. Bécsben tanult egy ideig. Ljubljanában különféle hivatalnoki állásokat töltött be. A legváltozatosabb műfajokban tette magát próbára. Első szépirodalmi próbálkozásai német nyelven születtek. A német Sturm und Drang esztétikai elveiből merítő Miss Jenny Love (1780) című tragédiája skót földön játszódik, a romlott földesúr és a romlatlan polgárlány kapcsolatáról szól. A Blumen aus Krain (1781. Krajna virágai) fiatalkori német verseit tartalmazza. A Zois-körben elsősorban történelemmel és drámával foglalkozott. A Versuch einer Geschichte von Krain und den übringen Ländern der südlichen Slaven Oesterreichs (1788-1791. Történelmi vázlat Krajna és Ausztria délszlávok lakta többi tartományáról) című munkájában a karantanizmus és az ausztroszlavizmus álláspontjára helyezkedett. A szlovén irodalomtörténetbe két szlovén nyelvű drámával írta be a nevét. A felvilágosodás eszmevilágából kinövő ®upanova Micka (1789. Micka, a falubíró leánya) Joseph Richter Die Feldmühle (Vidéki malom) című darabjának az átdolgozása. Az egyfelvonásos, intrikákkal teli mű az egészséges, dolgos parasztok (ľupan, Micka, Anľe) és a romlott, henyélő, aljas próbálkozásaiba belebukó nemes (Tulpenheim) szembenállásáról szól. Másik darabja, a Ta veseli dan ali Matiček se ľeni (1790. Az örömteli nap avagy Matiček házasodik) című komédiai, amely Beaumarchai Figaró házassága című komédiájának adaptálása, úgyszintén szerelmi bonyodalmakról szól. Ebben is a földesúr és az józan gondolkodású paraszt állnak szemben egymással. Az eleven szlovén nyelvezeten írott darabban a nyilvánvaló feudalizmusellenes tendencia itt is a nemzeti értékek védelmével párosul. Mindkét dráma jelentős lökést adott a szlovén dráma fejlődésének.

Valentin Vodnik (1758–1819)

 Ljubljanában született. Apja kocsmáros volt. Novo mesto-ban és Ljubljanában tanult, majd belépett a ferences rendbe. Vidéki helyszíneken szolgált, Zois körébe került. 1798-ban a ljubljanai gimnázium tanára lett. A napóleoni Illír Tartományban gimnáziumi igazgató lett. Napóleon bukása után az osztrákok nyugdíjaztatták. Őt tekintjük az első tudatos szlovén költőnek. Gazdag életművet hagyott hátra. Kiadott iskolai tankönyveket németül és szlovénul, nyelvtanokat, kalendáriumokat, még szakácskönyvet is. Két önálló verseskötete jelent meg: Pesme za pokuąino (1806. Kísérleti versek) és a Pesmi za brambovce (1809. Honvédő versek), amelyben osztrák Napoleon-ellenes hazafias verseket jelentetett meg. Fontos írása a Povedanje od slovenskega jezika (A szlovén nyelvről), amelyben a szlávok elterjedtségéről, történelméről és irodalmáról értekezik. Költészetében a felvilágosodás racionális eszmevilágát fokozatosan váltja fel s spontán érzelmi attitűd. Versei tematikája igen változatos. Írt hazafias, buzdító verseket: Zadovoljni Kranjec (Az elégedett krajnai), Dramilo mojim rojakom (Ébresztő honfitársaimnak), természeti ódákat: Vrąac, politikai ódát: Ilirija oľivljena (Újjáéledt Illíria), állatmeséket: Kranjski in nemąki konj (A krajnai és a német ló). Költői hitvallását, amelyben szlovén elkötelezettségről is vall, a Moj spominek (Emlékművem) című őszinte versében fogalmazta meg.

Jernej Kopitar (1780 – 1844)

 A Zois-kör legismertebb tagja a ©marno alatti Repnjében született. Apja módos paraszt volt. Ljubljanában járt gimnáziumba. Zoisnál házitanító lett, majd titkár és könyvtáros. Bécsbe ment jogot tanulni. Kinevezték az udvarnál a szláv művek cenzorává. Udvari tanácsos lett.

Csak németül és latinul írt. Kopitart tekintjük a modern szlavisztika megalapítójának. Első tudományos igényű nyelvtanában, a Grammatik de slavischen Sprache in Krain, Kärnten und Steiermark (1808 – 1809) a szlávok összefogását hirdette és a  szlovén nyelv megújítását szorgalmazta a népnyelv alapján. Glagolita Clozianus (1836) című könyvében jelentette meg a szlovén középkori irodalom legbecsesebb emlékét, a Freisingi nyelvemlékeket. Itt fejtette ki azt a nézetét, hogy az egyházi szláv nyelv a pannon-szlávból fejlődött ki.

 ROMANTIKA

A 19. század első felében Kelet-Közép-Európában politikai síkon egymásnak feszülnek az osztrák centralista törekvések és a különféle népek függetlenedési szándékai. A szlovének magatartását alapvetően az ausztroszlavizmus, azaz egyfajta lojalitás jellemzi. Bár az illír eszme, a délszláv összefogás, itt is visszhangra talált, ám főképpen France Preąerennek a szlovén nemzet saját kulturális fejlődéséhez való joga melletti kiállása kétségtelenné és végérvényessé tette a szlovének „elkülönülését”.  Érthető tehát, hogy a szlovén romantika teljes mértékben összefonódott a kor legjelentősebb költőjének, France Preąerennek a pályájával és legfontosabb irodalmi almanachjának, a Krajnska Čbelica-nak a  történetével, amely összesen öt kötetben jelent meg (1830, 1831, 1832, 1834, 1848). Működését a cenzúra folyamatosan és éberen figyelte. Jernej Kopitarnak mint cenzornak számos kritikus észrevétele volt főleg annak romantikus irányultsága miatt. Az egységes szlovén irodalmi nyelv ekkor formálódik. E körül két ellentétes nézet csap össze. Jernej Kopitar a szerb Vuk Karadľić példáját követve a népnyelvet szerette volna megtenni irodalmi nyelvnek, a kor legjelentősebb esztétája, Matija Čop pedig úgy vélte, hogy korszerű és fejlett nyelvet kell létrehozni, amely a polgárság és az értelmiség kulturális kommunikációjára alkalmas. Éppen ezért nem lehet a népnyelvre alapozni, hanem hagyni kell érvényesülni a külső hatásokat. Az addig egyeduralkodó helyesírást, az ún. bohoričica-t felváltja a horvát Ljudevit Gaj helyesírási reformja révén létrejött gajica. A költészet vezető műfajnak számított, mert Čop úgy vélte, hogy ebben valósulhat meg a leginkább a nyelv megújításának a programja. A költészet magára vállalta nemzet sorskérdéseinek a megfogalmazását. Az individuum problémái másodlagossá váltak. Ebből az alapállásból sajátos feszültség keletkezett, amelynek feloldására tett kísérletek tetten érhetőek Preąeren költészetében is. A szlovén irodalomban a romantika nem létezik tiszta formájában: keverednek benne klasszicista, rokokó és preromantikus elemek.

Matija Čop (1797 – 1835)

 ®irovnicában született paraszti családban. Ljubljanában és Bécsben járt gimnáziumba. Egy évig a ljubljanai hittudományon tanult, de otthagyta és gimnáziumban tanított. 1820. és 1822. között Fiumében dolgozott, ahol kapcsolatba került az olasz és az angol nyelvvel, ezt követően 1822. és 1827. között a lembergi egyetemen tanított. Klasszika filológus volt, de foglalkozott a modern nyelvekkel és irodalommal. 1827-ben visszatért Ljubljanába, előbb a gimnáziumban tanított, majd a líceumi könyvtár könyvtárosa lett. 1835-ben a Szávába fulladt. A rendkívüli képességű és tudású irodalmi szervező közel húsz nyelvet ismert, a kor legfelkészültebb elméleti szakembere volt, korai halálával nagy veszteség érte a szlovén romantikát. Slowenischer ABC-Krieg (1833. Szlovén abc-háború) című munkájában Kopitárral vitázva a Gaj-féle helyesírás átvételét javasolja. Itt fejti ki nézeteit az új irodalmi nyelvvel kapcsolatban. A paraszti nyelv szerinte nem alkalmas arra, hogy az irodalmi nyelv szerepét átvegye. A Slowenische Literatur (1830. Szlovén irodalom) című mű, amely életében nem jelent meg, az első komoly történeti áttekintés a szlovén irodalomról. Ebbe belefoglalta Preąerent is. Čop a romantikus filozófia alapjain állt, Kant dualista ember- és világszemléletét vallotta. Elitista szemlélet jellemezte, hiszen úgy vélte, a magas művészettel az értelmiséget kell megcélozni, a tömegek pedig majd felfejlődnek. Jelentős hatást gyakorolt Preąerenre. Az első irodalomkritikus, irodalomelméleti szakember és irodalomtörténész volt, aki az európai romantikát akarta meghonosítani a szlovéneknél és akinek nézeteiben a modern romantikus felfogás volt uralkodó.

France Preąeren (1800–1849)

A Ljubljanától északra található Vrba nevű kis falucskában született. A módos parasztcsaládban felcseperedett ifjút papi pályára szánták, ám ő ljubljanai gimnáziumi tanulmányai befejeztével Bécsben a jogra iratkozott be. Érdeklődése egyre inkább az irodalom felé fordult. Első versei is Bécsben születtek, amelyeket aztán be is mutatott Jernej Kopitarnak, aki hűvösen tartózkodó volt az ifjú költővel és lírájával szemben.

Preąeren költészetének első szakaszában a német balladairodalom klasszikusának, Gottfried August Bürgernek (1747–1794) a hatása és az anakreóni költészeti ihletettség érezhető. Preąeren első jelentősebb és figyelemre méltó versét, a  Povodni moľ (A víziember) című balladát a hazai néphagyományból is merítve írta meg, amelyben a frivol és könnyűvérű leány esetét meséli el, akit a víziember a halálba táncoltat. E kis korai remekműben már megcsillan későbbi költészetének összes erénye: az események drámai és mesteri fokozása, továbbá a lírai nyelvezet és kifejezésmód természetes folyása és eleganciája.

Tanulmányait 1828-ban fejezi be, s végleg hazatér, hogy az éppen formálódó hazai irodalmi élet meghatározó személyiségévé váljon. Legodaadóbb szövetségese Matija Čop lesz, aki szellemi útmutatásával segíti Preąerent romantikus költői fejlődésének kibontakozásában – egészen tragikus haláláig. Nagy hatású  Slovo od mladosti (Búcsú az ifjúságtól) című elégikus hangszerelésű versében a költő korai és kissé komor számvetést végez addigi életével. A múlttal való szembenézés, egy életszakasz lezárása, rezignált és értékelő visszapillantás az elmúlt ifjúságra kedves témája volt a romantikus költőknek. Hasonló számvetés végzett Petőfi is az Itt benn vagyok a férfikor nyarában című versében, amely akár hasonmása is lehetne a Preąerenének.

A támadásoktól kísért hazai költői indulás egész pályáján meghatározóvá válik. Szabadelvűsége miatt szakmai karrierje is akadozik. Magánéletében sem lel nyugalmat. A nagy szerelem őt is eléri: 1833-ban megismerkedik Julija Primiccel, egy gazdag ljubljanai kereskedő leányával, legtöbb szerelmes versének nagy múzsájával, aki a  „mélyről” érkezett költő lángolását visszautasítja. Preąeren szerelmi lírájának csúcspontját éppen a Julijához írott Gazele (Gázelek, 1833) és a Sonetni venec (Szonettkoszorú, 1834) jelentik. A Szonettkoszorú a költő máig legtöbbet elemzett, mesterien megkomponált, a szlovén szépirodalomban előzmények nélküli műve. Ebben is, miként oly sok mindenben, Preąeren valóságos iskolát teremtett a szlovén irodalomban. A klasszikus szonettkoszorú szabályai szerint megkomponált műben a költő a romantikában is jól ismert és közkedvelt módon a haza és a szeretett hölgy iránti érzés között vívódik, s megkísérli megteremteni az igazi harmóniát.

Csalódásait a szerelmi kudarcon kívül csak tetézte, hogy 1835-ben a Szávába fulladt ifjúkora leghűségesebb barátja és költészetének legodaadóbb híve, Matija Čop. Lírai „hozadéka” e válságos időszaknak a szlovén költészet máig legnagyobb hatású klasszikus műve, az 1836-ban megjelent Krst pri Savici (Keresztelő a Savicánál) című romantikus poéma. A költői elbeszélésben felelevenedik a szlovénség történelmének legfontosabb kora, a kereszténység felvétele. A mű pogány főhőse, Črtomir, a régi szlovén hit harcias védelmezőjeként súlyos belső válsággal néz szembe: a pogány hitvilág pusztulását maga is elkerülhetetlennek érzi, s belátja, utat kell engedni az idegenek képviselte  kereszténységnek, hiszen szerelme, Bogomila is az új hitre tért. Szerelmük testi, földi beteljesedése lehetetlenné válik, mert Bogomila kolostorba vonul. Így fonódik össze ismét a nemzet és az egyén sorsa, s e reménytelen ellentmondásban a végső vesztes mindig az elveihez ragaszkodó individuum.

Bár korábban elutasította a Kopitar-féle népdal ihletésű költészetet, a harmincas évek végétől figyelme egyre inkább a népköltészet felé fordult. Ettől kezdve a népdal, miként korábban az olasz és a spanyol líra, fontos ihletője lesz költészetének.

A szerelmi csalódás és barátja tragikus halála után magánélete még zaklatottabbá válik. Fittyet hányva a kor szokásainak, élettársi kapcsolatban lép egy kiskorú leánnyal, akitől három törvénytelen gyermeke is születik. A Nezakonska mati (A leányanya) című versében megrázóan realisztikus képet fest a kitaszított leány fájdalmáról, akinek egyedüli vigasza törvénytelenül született csöpp gyermeke. A negyvenes évek közepének legnagyobb hatású költeménye a Zdravljica (Pohárköszöntő), ma a szlovének himnusza. Bordalba bújtatott igazi politikai vers ez, amely Ferdinánd császár 1844-es ljubljanai látogatásának alkalmából íródott. A derűs, anakreóni és pajkos verskezdet után nemzetéhez fordul a költő, a szláv egységet hirdeti, élteti népe leányait és ifjait, s miként Petőfi, ő is a világszabadság eljöttét jövendöli.

France Preąeren a szlovén költészet első szintetizáló lírikusa volt. Verseinek klasszicista hangszerelésű poétikai szövetét át- meg átjárta az európai nagy romantikusokra jellemző szerelmi és politikai szenvedély, a szuverén egyén apoteózisa és a világ elveszett harmóniáját megteremtő új rendbe vetett hit.

Stanko Vraz (1810–1851)

 Kelet-Stájerországban, a Cerovec nevű kis faluban született szegény paraszt szülőktől. Igazi neve Jakob Fras volt. Előbb Mariborban tanult, majd pedig Grazban. Hamar kapcsolatba került Preąerennel és körével, de mivel korai versei azon a nyelvjáráson születtek, amelyet a ljubljanai szellemei közeg nem tudott elfogadni (stájer), hamar eltávolodott tőlük, s a horvát illír mozgalomhoz csatlakozott, horvát költővé lett. Szlovén nyelven írott fiatalkori versei sokáig kéziratban maradtak. Ezekben a versekben egy igazi romantikus költő nyilatkozik meg, aki az egész világot láttatja. Az eszmék és a valóság között ingadozó, a szerelmi, hazafias és a költői elhivatottság témaköreit felvázoló költő, Preąerennel ellentétben, minden tekintetben igyekszik megszabadulni a kötöttségektől. Igazi helyét a szlovén irodalomban máig nem jelölték ki.

 REALIZMUS

 A 19. század második felében a romantikát fokozatosan váltja fel a realista stílusirányzat. A több évtizedes fáziskésés nem szlovén sajátosság, ez jellemzi a térség irodalmait is.  Változatlanul él a felvilágosodásból gyökerező utilitarist felfogás, mely szerint az irodalom a nemzeti eszme, az erkölcs és a nevelés szolgálatában kell hogy álljon. A politikai életben egyre inkább érlelődik a monarchián belüli egyenlőség gondolata, számos, a szlovén kultúra fejlődése szempontjából fontos intézmény, társaság jön létre. A politikai érdekek mentén szerveződő új folyóiratok jelzik a szlovén társadalom érettségét. A kor legjelentősebb szerzői az elbeszélő próza fontosságát hangsúlyozzák, emiatt a líra háttérbe szorul. Többféle prózatípus alakul ki. Az uralkodó modell változatlanul az, amely a nemzet sorskérdéseit boncolgatja. Emellett új, a kor diktálta típus is kialakul, amelyben megkérdőjeleződik az embernek mint a történések centrumának a szerepe. E modell kialakulásában a kor divatos szkeptikus filozófiái is szerepet játszanak. E két típus „végtermékeként” létrejön a világirodalomból is közismert kritikai realista koncepció, amelyet Fran Celestin fogalmaz meg 1883-ban írott Naąe obzroje (A mi horizontunk) című tanulmányában. A szlovén dráma ebben a korban fokozatosan eltávolodik a felvilágosodásban gyökerező naiv népélet-ábrázolástól, egyre inkább a jelen aktuális témáit és a történelem sorsfordító eseményeit dolgozza fel. Az irodalomkritikában és irodalomszemléletben két nézet feszül egymásnak. Fran Levstik úgy véli, az irodalomnak a népéletről és a történelemről kell szólnia, középpontba pedig az ember jellemének a fejlődését kell állítani. Josip Stritar ezzel szemben a poétikai realizmust tekintette követendő mintának, amely alapvetően a valóság és az ideák szembenállásáról szól. E két elképzelés szintézisét a már említett Celestin alkotta meg. A szlovén realizmust koncepciójából következően az erőteljes regionalizmus, a szociális, politikai és nemzeti témák iránti fogékonyság jellemzi. A többnyire statikusan és sematikusan ábrázolt hősök a jó-rossz leegyszerűsítő törésvonala mentén sorakoznak fel, ábrázolásukból hiányzik belső lelki fejlődésük feltárása. A harmadik személyű elbeszélő mód szinte egyeduralkodónak számít, ami önmagában is az elbeszélői technikai fejletlenségére utal. A realizmus a szlovén irodalom történetében az első olyan stílusirányzat, amely a rokon világirodalmi folyamatokat és törekvéseket is nyomon követve úgy nyújtotta a felzárkózás esélyét, hogy közben nem mondott le a korábbi korszakokban létrehozott, csakis a szlovén irodalomra jellemző eredményekről. Legfőbb hozadéka a szlovén irodalmi tudat megerősödése.

 Fran Levstik (1831-1887)

 A szlovén realizmus első jelentős szerzője, akinek korai esztétikai nézetei döntően befolyásolták annak későbbi fejlődését. Szinte minden műfajban alkotott (líra, próza, dráma, esszé, nyelvészet). Első kötetét, a Pesmi-t (1854. Versek), amelyben fiatalkori verseit gyűjtötte össze, a szerelmi tematika dominanciája miatt a konzervatív egyházi körök élesen támadták. Bár később számos balladát, románcot és elbeszélő költeményt is írt, irodalmi szempontból két szerelmes versciklusa emelkedik ki, a Tonine pesmi  (Antónia dalai) és a Franjine pesmi (Franciska dalai). E két ciklusban, mintegy esztétikai nézeteivel is szembehelyezkedve, a szélsőséges érzelmi hullámzások ábrázolásával a tiszta szubjektivizmust helyezi előtérbe. A szlovén realizmus fejlődésének irányvonalát meghatározó két írása 1858-ban jelent meg. A Napake slovenskega pisanja (A szlovén irodalom hibái) című dolgozatában elsősorban nyelvi kérdésekkel foglalkozik, a szlovén nyelvnek a germanizmusoktól történő megtisztítását sürgeti, s visszatérést a népnyelvhez. Itt fejti ki, hogy korszerű irodalomkritika nélkül nincs korszerű irodalom. Másik fontos írása valójában egy útleírás, Popotovanje od Litije do Čateľa (Utazás Litijától Čateľig). Ebben az elbeszélő próza műfaji vezető szerepét hangsúlyozza, s az irodalmi megújhodásban fontos szerepet szán a folklórnak. Ennek a szépírói programnak  kétségkívüli beteljesedése a Martin Krpan című népmesei ihletésű klasszikus elbeszélése. Alapötletét a közismert Pegam in Lamberger (Pegam és Lamberger) című románcból merítette. Martin Krpan mint szlovén népmesei hős Bécset is megjárva legyőzi Brdavsot. Levstik szembeállítja a józan paraszti gondolkodásmódot és a nemesi képmutatást. Két drámát is írt: Juntez (1855) címmel rövid népi bohózatot és Tugomer (1876) címmel történelmi drámát.

Janez Trdina (1830-1905)

 Termékeny és sokoldalú szerző volt, aki személyes életének tapasztalatait irodalmi rangra emelte. Varazsdi és fiumei hosszú szolgálatának tapasztalatait és élményeit a ma már fontos kordokumentumnak számító Spomini (1867-68. Emlékeim), Bachovi huzarji in Iliri (1903. Bach huszárai és az illírek) és a Hrvaąki spomini (1885-87. Horvátországi emlékeim) című visszaemlékezéseiben közölte. Trdina munkásságának igazi jelentőségét azok a szépirodalmi művek adják, amelyekben eredeti módon nyúlt a szlovén néphagyományhoz. Pripovedka od Glasan-Boga (1850. Glasan-isten története) című művében többek között a szlovének Mátyás-mítosza elevenedik meg. Legjelentősebb műve a Bajke in povesti o Gorjancih (1882-1888. Regék és mesék a gorjanci emberekről) című gyűjteményes kötet, amelyben Trdina a sokrétű népi hagyomány szövegeit aktualizálja. A történetek népi keretét érintetlenül hagyva célzatos kulturális és politikai irányt szab az eseményeknek. Feldolgozásai népszerűsége nem csupán a politikai célzatosságból fakad, hanem stílusának gördülékenységéből és kidolgozottságából.

 Simon Jenko (1835-1869)

Két korszak, a romantika és a realizmus határán költőként és íróként is egyként jelentős a szlovén irodalomban. A szlovén prózába három elbeszéléssel írta be a nevét: Spomini (1858. Visszaemlékezések), Tilka (1858), Jeprąki učitelj (1858. A jeprcai tanító). Jenko hősei hétköznapi falusi emberek, akik hiába igyekeznek kitörni helyzetükből, vágyaik elérhetetlenek. Az író elsőként alkalmazza a szlovén prózában a hősök belső ábrázolását, ezért tekintjük őt a pszichológiai realizmus előfutárának. Egyetlen verseskötete jelent meg életében, Pesmi (1865. Versek) címmel, amelyet a kritika értetlenül fogadott. Jenko kötetében a vallomásos líra van túlsúlyban. A valósággal szembesülő lírai én folyamatosan a létezés hiábavalóságát konstatálja. E dezillúzió egyenesen a nihilizmusba torkollik. A szlovén lírában fontos hidat képez a romantika és a modernizmus között. A Preąeren-örökséggel való sajátos irodalmi leszámolásként értelmezhető az Ognjeplamtič (1855) című eposzparódiája, amely életében nem jelent meg.

Josip Stritar (1836-1923)

 Preąeren költészetének jelentőségét elsőként ő ismerte fel. Fontos szerepet játszott a szlovén szépirodalom európai felzárkózásában. Igyekezett minden műfajban érvényre juttatni irodalmi szemléletét.  Elméleti ismereteit Bécsben alapozta meg, sokat utazott Európa-szerte. Számos esszéjében és kritikájában a művészi alkotás autonóm mivolta mellett állt ki. Emiatt több támadás is érte. Esztétikai nézetei érvényre jutása érdekében Bécsben elindítja a Zvon (1870) című irodalmi folyóiratot, amely jelentős szerepet játszik a hazai konzervatív irodalom egyeduralmának megszakításában. Pesmi  (1869. Versek) című első kötetében az intim és a szatirikus versek vannak túlsúlyban. A tiszta költői formákat kereste. Nézetével, mely szerint a költészet senkinek sem szolgál, jelentős mértékben közelített a kor idealista esztétikájához. Később keletkezett Dunajski soneti (1872. Bécsi szonettek) című kötetében a maradiságot ostorozó szatíra válik egyeduralkodóvá. Prózája jól felismerhető nyugat-európai mintákat követve (Goethe) a schopenhaueri világfájdalmat helyezi középpontba. Legsikerültebb prózai műve az önéletrajzi ihletésű Zorin (1870) című levélregény, amelynek főhőse a szerelemből és a társadalomból kiábrándulva öngyilkosságot követ el. Josip Stritar irodalomesztétikai elképzelései fontos szerepet játszanak a szlovén szépirodalom többszólamúvá válásban és a modernizmus előkészítésében.

 Simon Gregorčič (1844-1906)

 A szlovén Tengermellék szülötte. A Stritar-féle iskola követője volt. A fokozódó olasz politikai és szellemi nyomás következtében költészetének legfőbb ihlető forrása a hazaszeretet lett. A szlovén tájról írott versei, így például a Soča (Isonzó) című, politikai üzenetet is közvetítenek. Költészetének másik fontos témavilága – minden bizonnyal papi hivatásával függött össze - az egyén lelki szétszakítottsága. Belső kételyeit mélyen átélt őszinteséggel vallja meg komor antologikus verseiben, a Človeka nikar  (Embert soha!) és a Moj črni plaąč (Sötét gúnyám) címűekben. A keresztény hit és eszmevilág nem tud győzedelmeskedni az egyre zaklatottabbá és kaotikusabbá váló világban. A szlovén költői nyelv mestere volt. Versei zeneisége is hozzájárult máig tartó népszerűségéhez. Négy kötete jelent meg életében Poezije (1882, 1888, 1902, 1904. Versek) címmel.

 Josip Jurčič (1844-1881)

Elsősorban prózaíróként volt jelentős. Mivel maga is gyűjtött népmeséket és népdalokat, művészetére kezdetben jelentős hatással volt a népköltészet. Spomini na deda (1863. Emlékezés nagyapámra) című műve erről tanúskodik. Novelláiban és regényeiben részben a jelen problémáival foglalkozik, részben pedig a történelmi múlttal.  Történelmi témájú regényeit – Domen (1864), Hči mestnega sodnika (1866. A városi bíró leánya), Rokovnjači (1881. Zsiványok) – a mesteri cselekményszövés és a gyakori moralizálás jellemzi. A jelen problémáival foglalkozó művei – Deseti brat (1866. Tizedik testvér), Boľidar Tirtelj (1867), Sosedov sin (1868. A szomszéd fia), Lepa Vida (1877. Szép Vida) - hátterében a szlovén nemzeti értékek és érdekek állnak. Hősei falusi és városi különcök és magányos, csalódott értelmiségiek. Legjelentősebb műve a Deseti brat (1866. Tizedik testvér) című regénye, amelyet az irodalomtörténet-írás az első szlovén társadalmi regényként tart számon. A falu-város ellentétre épülő mű egy értelmiségi férfi és a földesúr leányának szerelmét meséli el.

 van Tavčar (1851-1923)

 A szlovén lírai realizmus legjelentősebb prózaírója. Liberális politikai meggyőződése minden egyes művén átüt. Elbeszélői mentalitásának leginkább a történelmi téma felelt meg, mert erőteljes fantáziája ott tudott igazán érvényesülni, s a jelen problémáit ott tudta igazán tiszta és értelmezhető formákba önteni. Legjelentősebb történelmi témájú művei: Ivan Solnce (1885-1886), Izza kongresa (1905-1908. A kongresszus alatt), Visoąka kronika (1919. Visokói krónika). A jelen problémáival foglalkozó műveiben a városi léttel és a falu élet szociális nyomorával, a hétköznapi hősökben munkáló szenvedéllyel foglalkozik. Átfogó realista képet e két világról nem tudott nyújtani. A falusi létformát és a parasztságot emelte piedesztálra. Erről szólnak a Med gorami (1876-1888. Hegyek között), Mrtva srca (1884. Holt szívek), V Zali (1894. Zalában) és a Cvetje v jeseni (1917. Őszi virágok) című művei.

Máig maradandó műve a Visokói krónika című történelmi regénye, amely a 17. század ellenreformációjának korában játszódik, s valóságos történelmi tablót nyújt a kor paraszti társadalmáról. E kései történelmi regényben a hazai táj, az otthon, a szülőföld ad értelmet a létezésnek.

 Janko Kersnik (1852-1897)

 A szlovén realista stílusirányzat kétségkívül legjelentősebb alkotója, akinek regényei sok szállal kapcsolódnak az orosz (Turgenyev, Tolsztoj) és a francia (Flaubert) realizmushoz is. Sokoldalú író volt, művészete elsősorban regényeiben és novelláiban bontakozott ki, de a szlovén tárcairodalomban is maradandót alkotott. Legjelentősebb művei: Kmetske slike (1882-1891. Falusi képek), Agitator (1885. Agitátor), Roąlin in Vrjanko (1889), Jara gospoda (1893. Parvenük), Očetov greh (1894. Atyai vétek).  Kersniket elsősorban a jelen problémái foglalkoztatják. Hitelesen ábrázolja a vidéki kisvárosok unalmas hétköznapjait. Nem véletlenül kedvenc hőse a parvenü, hiszen általa mutathat rá a szlovén társadalom alapvető ellentmondásaira. Írói nagysága a hiteles környezetábrázolásban mutatkozik meg igazán. A paraszti világról nyújtott „képeiben” pszichológiailag hiteles hősök jelennek meg, akik az új kor kihívásaival néznek szembe. Legsikerültebb regénye a Parvenük. Ebben a szlovén kispolgári létforma szociológiai és pszichológiai mozgatóit veszi számba. E zárt világgal, annak morális képmutatásával kerül szembe a főhősnő (Ančka). Tragikus bukása, miként a hozzá hasonló világirodalmi hősnőké (Bovaryné, Anna Karenina), elkerülhetetlen. Kersnik lírai realista prózájában már megjelennek a szimbolista kifejezőeszközök is, ezért a szlovén próza fejlődésében kitüntetett helye van.

 Anton Aąkerc (1856-1912)

 Ha van a költészetben realizmus, akkor Aąkerc lírája annak tekinthető. Küldetéses költőnek tekintette magát, aki tendenciózus művészetével hatni akart. Minden bizonnyal ezzel magyarázható későbbi költői hanyatlása is. Közel tíz verseskötete jelent meg. Költészetének csúcspontját kétségkívül a tartalmi és poétikai szempontból gazdag Balade in romance (1890. Balladák és románcok) című kötet jelenti. E kötetben döntően a jelen problémáival foglalkozik, de megjelenik a történelmi tematika is, amely későbbi költészetének fontos ihlető forrása lesz. Számos versében, miként a Mejnik (A határkő) és Anka címűekben, kitűnő falusi életképeket nyújt. A történelmi múlt mindig a jelen értelmezését szolgálja. Tablószerű epikus kompozíciójában, a Stara pravda-ban (Ősi jog) emléket állít a horvát-szlovén parasztlázadások korának.

 MODERN

 A múlt század 90-es éveinek második fele fordulópontot jelentett a szlovén irodalom  fejlődésében. A romantika, a realizmus és a naturalizmus hazafiaskodó, erőtlenné és egyre színtelenebbé váló stílusirányzata ellen a klasszikus modernség esztétikájával felvértezve új nemzedék veszi fel a küzdelmet. Az irodalom tematikai és szerkezeti megújításának programját hirdető generáció az egyént állítja az irodalmi művek középpontjába, szabadulni akar attól az ideológiailag determinált és elkötelezett esztétikától, amely mindvégig jellemezte a szlovén irodalmat. A tragikus sorsú Dragotin Kette és Josip Murn, továbbá Ivan Cankar és Oton ®upančič - ők négyen a „szlovén moderna” (klasszikus modernség) legjelesebb alkotói.

A kor megjelölésére a szlovén irodalomtörténet-írás a újromantika  kifejezést is használja. Nem egységes stílusirányzatról van szó. Keverednek benne a romantikus szubjektivizmus, dekadencia, impresszionizmus, szimbolizmus, népköltészeti elemek, később az expresszionizmus. Ebben a korban megtörténik a szlovén szépirodalom műfaji kiteljesedése. A lírában főképpen a vallomásos, szerelmes és gondolati versek dominálnak. Kezdetben a szonett forma a népszerű, de később a költők új és szabadabb versalakzatokkal próbálkoznak. A prózában a regényt felváltják a hangulatok kifejezésére is alkalmasabb rövidebb formák, a novella és karcolat. A nemzeti sorskérdések mellett egyre inkább előtérbe kerül a hősök belső világa. Az egyes szám első személyű elbeszélő forma megjelenése az új esztétika érvényre jutását jelzi. A szlovén drámában változatos témákkal találkozunk. Itt a modernizmus esztétikája nem érvényesül annyira szembetűnően, mint a líra és a próza esetében, azért akad néhány szimbolista darab is.

 Dragotin Kette (1876-1899)

 Tragikusan fiatalon halt meg a híres-hírhedt ljubljanai egykori cukorgyár nyomortanyáján.  Az életmű egyetlen kötetből áll, amely csak halála után jelent meg Poezije (1900. Versek) címmel. Néhány balladán és románcon kívül főképpen szerelmes, gondolati és tájleíró verseket írt. Költészete az eszmék és a valóság világának összebékíthetetlenségéről szól. Szerelmi költészetében az erőteljes impresszionista jegyek mellett a szlovén népdal stílusjegyei is kimutathatóak, így például a Jagned (Jegenye) című versben. A táj része a költői hangulatnak, s háttérként felerősíti a lírai én belső világának rezonanciáit. A romantikus lángolás és a szenzualitás között vergődő szerelmesben mindig a szellem diadalmaskodik, éppen ezért időnként finom iróniával is találkozunk. Gondolati költészetében az Istent kereső lírai ént látjuk. A Moj Bog (Én Istenem) című szonettciklus életfilozófiájának egyik foglalata. Kette harmonikus  költészete alapvetően a 19. századi romantikus lírára épül, de élete alkonyán számos modernista, dekadens, szimbolista és impresszionista jeggyel gazdagodik.

 Josip Murn (1879-1901)

 Kette sorsában osztozott, ő is a cukorgyárban halt meg. Az ő versei is halála után, egyetlen kötetben jelentek meg Pesmi in romance (1903. Versek és románcok) címmel. Költészete azonban minden tekintetben eltért Kette költészetétől. Különös érzékenység, melankólia és létbizonytalanság árad a lírájából. A természeti táj impresszionista leírása nem önmagáért való és nem öncélú, mindig összefonódik az egyén létezését, az élet értelmét firtató kérdésekkel, így a Sneg (Hó) című versben is. A szimbolista esztétika jegyében a mélyen átélt természetben a dolgok különös és titokzatos kapcsolatba kerülnek egymással. A szerelmi költészetben nem alkotott eredetit, Fin de siècle című romantikus versciklusában szerelmi csalódását írja le, s megkérdőjelezi a létezés értelmét is. Murn költészetében sajátos színt képviselnek az ún. falusi témájú versek, amelyekben tetten érhető a népdal hatása. A költő két világot állít szembe egymással: a nyugalmat és békét kínáló falusit és a zaklatott városit. Az ismertebbek közé tartozik a Kmečka pesem (Parasztvers). Murn nem kedvelte a kötött versformákat, többnyire pátoszmentes, egyszerű szabadverseket írt. A tiszta lírát művelte.

 Ivan Cankar (1876-1918)

 A szlovén modern Európa-szerte ismert írója. Közel tíz évig élt Bécsben, s onnan alakította a 20. század elejének szlovén irodalmát. A modernisták közül az ő életműve a legösszetettebb és a legsokoldalúbb. A szubjektivizmust helyezte a művészet középpontjába. Minden műfajban alkotott, roppant gazdag életművet hagyott hátra. Főképpen a rövidebb prózai alakzatokat kedvelte, igazi nagyregényt nem írt. Szépírói fejlődésében szokás három szakaszt megkülönböztetni. Alkotói korszakának első szakaszában főképpen versírással próbálkozott. Erotika (1899) című kötetével, amely a hazai romantikus lírai hagyományból merített, végérvényesen búcsút mondott a költészetnek. A szlovén modern „négyesfogatának” másik három tagját, Kettét, Murnt és ®upančičot sokkal hivatottabbnak és tehetségesebbnek érezte annak művelésére. Korai alkotói korszakának prózája kezdetben a realista és naturalista hagyományból merített, amelytől azonban hamar elszakadt, hogy a  dekadens és impresszionista Vinjete (1899) című kötetével végérvényesen elkötelezze magát az általa teremtett új szlovén prózastílus mellett. Második alkotói korszaka alapvetően a bécsi évekkel esik egybe (1900-1909). Ekkor főképpen elbeszéléseket, novellákat, kisregényeket és drámákat írt.  Gyakran személyes, életrajzi ihletésű műveiben elsősorban a szociális nyomorral és a társadalmi igazságtalanságokkal foglalkozik, így a Na klancu (1902. Szegénysoron) című regényében, amelyet édesanyja és annak családja nyomorúságos sorsa ihletett. Új színt jelentett a szlovén szépirodalomban pszichológiai tematikájú, kórházban játszódó Hiąa Marije pomočnice (1904. Mária szeretetháza) című műve, amelyben tizennégy beteg, a halállal szembesülő, fülledt erotikus lázálmokat kergető pubertás leány életével ismerkedünk meg. Egyfajta népi fordulatként is értelmezhető a Potepuh Marko in kralj Matjaľ (1905. Mihaszna Marko és Mátyás király). Ebben a szlovén néphagyomány közismert Mátyás-toposzát tematizálja. A Martin Kačur-ban (1906. Egy idealista élete) annak a tanító értelmiséginek a sorsát mutatja be, aki az elmaradott környezettel való küzdelemben bukik el, a Sluga Jernej in njegova pravica-ban (1907. Jernej szolgalegény igazsága) pedig a sorsába beletörődni nem akaró, a jogot és az igazságosságot megkülönböztetni képtelen lázadó szolgalegényét. A korszakot lezáró mű a szlovén művész sorsát népi fogantatású modern mesében feldolgozó  Kurent (1909). Érett szakaszának drámáiban és komédiáiban a szlovén nyárspolgárral, a politikai képmutatással és a szlovén falu szociális elmaradottságával foglalkozik: Za narodov blagor (1901. A nép javára), Jakob Ruda (1901), Kralj Betajnove (1902. Betajnova királya). Alkotói korszakának harmadik periódusában (1909-1918) ismét a karcolatokhoz tér vissza. A befelé fordulás impresszionista és szimbolista karcolataiban elsősorban saját életével vet számot: Moje ľivljenje (1914. Életem), Podobe iz sanj (1917. Álomképek).  Ivan Cankar a szlovén prózai és drámai nyelv radikális megújítója. Nála a prózai mondat egyúttal lírai mondat is – gondosan megszerkesztett, az elbeszélő belső világának ritmusában komponált. Személyes sorsának irodalmi ábrázolásával a szlovénség sorskérdéseit is megfogalmazta. France Preąeren mellett a másik világirodalmi rangú szlovén író.

 Oton ®upančič (1878-1949)

 A szlovén modern igazán az ő költészetében teljesedett ki. Alkotói korszakának korai szakaszában elsősorban a francia szimbolista költészet és a dekadencia ihlette. A Čaąa opojnosti (1899. A mámor kelyhe) több ciklusra osztott kötet, amelyben a szerelmi tematika dominál. Az intim létszférába való belemerüléssel kiiktatódik a külső világ, minden vers mintha csak a pillanat impresszionista lenyomata volna. A Čez plan (1904. A fennsíkon át) című kötetben emléket állít korán elhunyt költőbarátainak, Kettének és Murnnak. A költőtársak elveszte miatt érzett fájdalmon felülemelkedik, a Vseh ľivih dan (Minden élők napja) című versben már-már új vitalista filozófiát hirdet. Ettől kezdve költészetében egyre erősödik a szimbolizmus hatása. A Samogovori (1908. Magánbeszéd) a mélypont kötete, amelyben expresszionista jegyek is felbukkannak, s általános pesszimizmus jellemzi. A címadó hosszú versben, a Magánbeszédben a centrumba állított lírai én egyszerre öleli magához a világot és a hazát. A Duma című versben e kettősség valóságosan is kétszólamúvá válik: hazafias romantika (női hang), kozmopolitizmus (férfi hang). Vitalista világfelfogásának egyenes következményeként ®upančič minden egyes válságos alkotói korszakában megleli a kivezető utat. V zarje Vidove (1920. Vid napjának hajnalán) az individuum feloldódásának, a világba való integrálódásának a kötete. A Kovaąka (Kovácsok dala) című, a szlovén összefogást hirdető versében sajátos módon keveredik a szintaktikailag megszakított zaklatott szabadvers a rímes kötöttséggel. Utolsó verseskötete, a Zimzelen pod snegom (1945. Örökzöld a hó alatt) a második világháború népfelszabadító küzdelmeinek állít emléket. Számos önálló, a gyermekeknek szánt verseskötete is megjelent. ®upančič a szlovén költői nyelv igazi virtuóza volt. A 20. század első felének minden egyes irányzata megérintette, úgy állította mindvégig következetesen lírájának középpontjába a szlovén nép sorskérdéseit, hogy közben a világra is figyelt.